A Vasas hat sárga és két piros lapot gyűjtött be Felcsúton a Videoton elleni győztes bajnokin. Sok hiányzója lesz az angyalföldi csapatnak az Újpest ellen.

Eltiltások és sérülések miatt 6-7 játékos nem állhat Michael Oenning vezetőedző rendelkezésére a kedden 18:00 órakor a Bozsik stadionban kezdődő Vasas-Újpest bajnoki mérkőzésen - írja a vasasfc.hu.

A két kiállított, Hangya Szilveszter és James Manjrekar egészen biztosan kihagyja a következő bajnokit. A kérdés, hogy hány találkozóról hiányoznak majd. A baloldali futóember esete bonyolultabb, mert a játékvezetői jelentésben az áll, hogy megütötte a Videoton játékosát, Lazovicsot, ami a Vasas szerint nem fedi a valóságot. A klub vezetése megpróbálja videóval bebizonyítani a fegyelmi bizottság felé, hogy a szélső nem ütött.

Vaskó Tamás megkapta a bajnokságban ötödik sárgáját, ami automatikusan egy meccses eltiltást jelent. Ráadásul még további öt játékos rendelkezik négy sárga lappal.

 

Az eltiltottak mellett pedig többen sérültek. Remili volt a Videoton elleni győztesen megvívott találkozó szó szerinti vezéráldozata, hiszen a 6. percben szerzett pazar szabadrúgás gólja után negyedórával Pátkai utánrúgása következtében el kellett hagynia a pályát. Az ő esetében van remény a mai játékra.  Korcsmár Zsolt combközelítő izma húzódott meg néhány mérkőzéssel ezelőtt. Lehetséges, hogy az ő játékát még nem kockáztatja a szakmai stáb.  A vakbélműtéte után egyre jobb erőben lévő Vida Máté szereplésére azonban jó esély mutatkozik. Jevgeny Pavlov Achilesz-ín sérülése lassan gyógyul, így valószínűleg ő sem bevethető.

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 
 

 

Az összes friss hír

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat