Az NB III-ban már ismét KTE néven szerepel a kecskeméti felnőtt csapat, de a helyi akadémia is felveszi a patinás nevet.
Az egyesülettel történő sikeres egyeztetéseket követően a kecskeméti csapat újra Kecskeméti TE néven szerepelhet, immáron az NB III-ban. A korábbi NB I-es csapatot működtető kft. a 2015-16-os idény végén veszítette el a nevet és az élvonalbeli tagságot is, amikor a lilák nem kaptak licencet és csak a megyei bajnokságban tudtak elindulni, immár Kecskeméti LC néven.
A friss bejelentés szerint felnőtt csapat mellett az utánpótlás is felveszi a nevet, az újonnan megalakuló Kecskeméti Labdarúgó Akadémia Nonprofit Kft. csapatai a KTE Labdarúgó Akadémia nevet fogják viselni a bajnokság során - számolt be a kecskemetite.hu oldalán.
Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.