Fotó: www.vasasfc.hu

Vasas: Megvan a második téli igazolás - korábbi Fradi-játékos érkezett

A Nyíregyháza Spartacustól érkező kapus négy évre szóló szerződést írt alá az angyalföldieknél.
Nyikes Zoltán 2019. december 30., hétfő 18:17
Fotó: www.vasasfc.hu
A Nyíregyháza Spartacustól érkező kapus négy évre szóló szerződést írt alá az angyalföldieknél.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. december 30., hétfő 18:17

A Vasas Vernes Richárd leigazolása után hivatalosan is bejelentette második téli szerzeményét a Nyíregyháza Spartacustól érkező Jova Levente személyében - a kapus négy évre írt alá.

A 27 éves kapus jelentős NB I-es múlttal és tapasztalattal bír. A korábbi U20-as és U21-es válogatott alapembere – 2010-17 – között 83 alkalommal védte tétmérkőzéseken a Ferencváros kapuját. Akkori klubjával számos sikert könyvelhetett el, többek között 2016-ban bajnok lett, Magyar kupa-győztes 2015-ben és 2016-ban, Szuperkupa-győztes 2015-ben, illetve két alkalommal Ligakupát nyert.

Érdekesség, hogy nem csupán a kapuban bizonyított már, 116 NB II-es bajnoki fellépése során öt alkalommal a gólszerzők közé is feliratkozott.

Nagy Miklós klubigazgató elmondta, kapus poszton miért érezte szükségesnek az erősítést:

- “Végy egy jó kapust” - szól a mondás…, és én is ehhez tartottam magam, amikor második igazolásként egy rutinos, az NB I-ben is sokat bizonyított és ambiciózus fiatalembert szerződtettünk erre a posztra. Jova Levente véleményem szerint a jelenlegi NB II-es mezőny egyik legjobb kapusa, aki egyértelműen és bizonyítottan NB I-es szintű, kiemelkedő képességű játékos. Mivel hosszú távon mi is az NB I-ben képzeljük el a jövőnket, ezért ambícióink, elképzeléseink találkoztak, és a mai napon 4 éves szerződést kötöttünk vele. Levente – vitathatatlan képességei mellett – igazi győztes alkat, profi mentalitás jellemzi. Kapusként éppen a megfelelő korban van, komoly céljai vannak, akárcsak csapatunknak, melyeket mostantól közösen igyekszünk megvalósítani.

Nem mellékesen góllövőt is igazolt a Vasas Jova Levente személyében.

- Nyilvánvalóan fontos a mai modern futballban, hogy lábbal is kiválóan teljesítsen egy kapus, de a Vasasban nem a gólokat, hanem azok megakadályozását várjuk a mindenkori kapusunktól. Nyilván emellett örülünk majd mindannyian annak is, ha eredményes lesz góllövőként is Levente. Előző klubjánál a közönség kedvence volt, így bízom benne, hogy a Vasasban is hamar a szívükbe fogadják majd szurkolóink.

Jova Leventét arról is kérdezte a klubhonlap, milyen érzésekkel és célokkal érkezett Angyalföldre:

- Örömmel tölt el, hogy Angyalföldön folytathatom a pályafutásomat, és érdekességként az jutott eszembe ma, hogy életem első NB I-es mérkőzését éppen a Vasas ellen játszottam. 

A Vasas vonzó számomra, hiszen lenyűgöző az új Illovszky-stadion, profi az edzőpálya, élmény lesz ilyen körülmények között szerepelni.

Olyan játékos vagyok, aki a pályán szeretne bizonyítani, megtenni mindent a klubért. Célom, hogy csapattársaimmal és a szurkolók támogatásával a következő NB I-es mérkőzésemet ne a Vasas ellen, hanem a Vasas színeiben játszhassam majd!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz