NB II: Fehérvárról vett magyar válogatott játékost a Vasas – jelentős az átigazolás díj

A Vasas NB II-es szinten jelentős átigazolási díjért szerezte meg a fehérváriaktól a középső védőt.
Csakfoci Admin 2019. július 21., vasárnap 9:09
A Vasas NB II-es szinten jelentős átigazolási díjért szerezte meg a fehérváriaktól a középső védőt.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. július 21., vasárnap 9:09

A Vasas hivatalos oldalán közölte, hogy hosszas tárgyalások eredményeképpen sikerült megállapodniuk a MOL Fehérvár FC-vel, és kivásárolták az NB I-es csapattól Tóth Bencét, aki az elmúlt szezonban kölcsönben szerepelt náluk. A belső védő már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott, az U21-es nemzeti csapatban pedig jelenleg is alapember. A fiatal tehetséges játékos ezen a nyáron már a második olyan U21-es korú válogatott labdarúgó, akit élő szerződéséből vásároltak ki, azaz átigazolási díjért szerződtettek.

Tóth Bence átigazolása egy hónapok óta húzódó folyamat vége, melynek hátteréről Domonyai László klubigazgató a következőket mondta:

Nem titok, hogy télen sok más klub is szerette volna megszerezni kölcsönben Bencét a Fehérvártól. Akkor azt a versenyfutást mi nyertük. Idén nyáron mi is, és a játékos is úgy értékelte, hogy jól sikerült a féléves együttműködés, ezért szerettük volna azt folytatni. A helyzet azonban nem volt ilyen egyszerű, hiszen a Fehérvár komoly feltételeket szabott, és sokáig úgy tűnt, hogy nem is tudunk megállapodni. Heteken át dolgoztunk azon, hogy végül mégis megoldás szülessen, és örülünk neki, hogy ráadásul nem átmeneti, hanem végleges megoldást találtunk, hiszen nem egy újabb kölcsönadásról van szó, hanem arról, hogy visszavonhatatlanul megszereztük Bence játékjogát.

Tehát hasonlóan Hinora Kristóf átigazolásához, ezúttal is átigazolási díj ellenében kerül hozzájuk a játékos.

Igen, méghozzá NB II-es szinten jelentős átigazolási díjról van szó, ami a Vasas életében is jelentős vállalás, komoly mérföldkő. Ez az igazolás is jól illeszkedik abba a koncepcióba, melynek mentén az új Vasas felépítése elkezdődött tavaly nyáron. Stratégiánk szerint a Kubala Akadémia tehetségei mellett utánpótlásválogatott labdarúgókat is igazolunk, akik hosszú távon lehetnek értékei klubunknak és a magyar labdarúgásnak. Tóth Bence ráadásul olyan U21-es válogatott játékos, aki már a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozott, két kapitánynál is kerettag volt korábban. Kiváló képességű ballábas középső védő, aki testfelépítése, technikai képzettsége, gyorsasága és elhivatottsága révén nemzetközi szinten is versenyképes lehet. Bízunk benne, hogy közösen komoly sikereket érhetünk el, és a Vasasban kiteljesedhet a pályafutása.

Az átigazolást követően Tóth Bence is nyilatkozott a vasasfc.hu-nak.

Nagyon boldog voltam, amikor szóba került, hogy a Vasas a kölcsönjátékom után is számítana rám, most pedig örülök, hogy a tárgyalások sikeresen lezárultak és véglegesen is ehhez a klubhoz tartozhatok. Tökéletesek itt a körülmények, télen az első perctől kezdve jól fogadott mindenki, könnyű volt beilleszkedni, mostanra pedig már otthonosan érzem magam. Nagyon motivált vagyok a következő szezont illetően, az a közös célunk, hogy bajnokként jussunk fel az NB I-be, ehhez pedig én is a lehető legtöbbet akarom hozzátenni – mondta a 21 éves labdarúgó.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz