NB II: Az MTK nyerte a fővárosi rangadót, élre állt az ETO

Az első játékrész taktikai harca után a második félidőben kiállítás, és öt gól is esett a Vasas-MTK mérkőzésen.
Csakfoci Admin 2019. szeptember 18., szerda 20:07
Az első játékrész taktikai harca után a második félidőben kiállítás, és öt gól is esett a Vasas-MTK mérkőzésen.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. szeptember 18., szerda 20:07

Merkantil Bank Liga, 9. forduló

Vasas - MTK Budapest 1-4 (Birtalan 78. ill. Palincsár 71., Vass P. 85., 95., Katona 86.) - piros lap: Ivan Rados (Vasas, 60.)

Az első nagy helyzetre a 7. percig kellett várni: Nagy Zsombor kiugratása után Schön-Lencse-Schön volt a labda útja, és bár Rados védte a szélső lövését, a játékvezető már lest jelzett. A 15. percben Szatmári ívelt Lakatosnak a bal szélen, aki középre tette a labdát, majd Balajti lövése pattant le Varjuról. Tizenhárom perccel később ismét az MTK dolgozott ki nagy lehetőséget: Bognár cselezett a tizenhatos vonalánál, lövését azonban Rados bravúrral fogta.

A szünetben cseréhez folyamodott Szanyó Károly: Birtalan érkezett Balajti helyére. A 60. percben Schön került a földre a kirohanó Rados mellett, a vitás helyzetben a játékvezető a rutinos kapus kiállítása mellett döntött, a beálló Bősz viszont bravúrral védte Bognár szép szabadrúgását. A 71. percben ismét Bognár szervezte a játékot: Schönt ugratta ki, kinek centerezésére Palincsár érkezett, és passzolt a kapuba (0-1). Rövidesen egyenlíteni tudott a Vasas, a 78. percben Torghelle csúsztatott Birtalan elé, aki kapásból kiegyenlített (1-1). A 86. percben Vass Patrik szerezte meg ismét a vezetést az MTK-nak: lövése a jobb alsó sarokba szállt (1-2). Katona növelte kettőre a vendégek előnyét a 88. percben, miután a bal oldalon előretörve a kapu bal alsó sarkába lőtt (1-3). A végeredményt Vass Patrik állította be: a hosszabbítás 5. percében befelé cselezett, majd a kapus mellett a hálóba lőtt (1-4).

Győzelmével az MTK Budapest 2 pontra zárkózott a listavezető Győrhöz.

További eredmények

ETO FC Győr - Nyíregyháza 3-1 (Andric 22., Szimcsó 33., Szántó 49. ill. Hornyák 16.)

Csákvár - Szolnok 0-1 (Vólent 67.)

Olvastad már?
NB II: Ismét csak döntetlenre volt jó a Haladás, hazai pályán ütötték ki a kis Fradit - eredmények
Kétszer is felállt, de győzelmet ezúttal sem tudott kiharcolni a Haladás, míg a Soroksár négygólos vereséget szenvedett saját otthonában a Gyirmóttól. Eredmények.
Elolvasom
Címkék: #Vasas #MTK Budapest
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz