Kőkemény ultimátumot adott a Nyíregyháza tulajdonosa

Mátyus János azt mondta, ha nem nyerik meg a két rangadót, tudja a dolgát.
Mokány Lajos 2016. október 18., kedd 10:16
Mátyus János azt mondta, ha nem nyerik meg a két rangadót, tudja a dolgát.
Szerző: Mokány Lajos 2016. október 18., kedd 10:16
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Jól kezdte a szezont az NB I-ból tavaly kizárt, idén pedig a másodosztályba visszajutott Nyíregyháza. Mátyus János csapata a 9. fordulót követően vezette a tabellát, az elmúlt négy meccsen viszont mindössze egy pontot szerzett. Ez nem is maradt következmény nélkül.

Ahogy a klub honlapja írja, Révész Bálint nem az a típusú elnök, aki gyakran járna be az öltözőbe, kedden reggel azonban mégis megtette. Az edzés előtt a játékosokkal és a szakmai stábbal is közölte, ez így nem mehet tovább.

- Elégedetlen vagyok az eddig nyújtott teljesítménnyel, és ezt el is mondtam a keret tagjainak. Számomra a Szpari nagyon fontos, ahhoz pedig, hogy elérjük célunkat, sokkal több kell. Ezért a következő két bajnoki mérkőzésre szóló ultimátumot kapott a csapat, amennyiben nem nyeri meg a találkozókat, személyi következményei lesznek. Ez vonatkozik mind a stábra, mind a játékosokra – mondta Révész Bálint elnök.

Mátyus János vezetőedző jelezte, ha a csapat nem nyeri meg a két találkozót, tudja mi a kötelessége. A fiatal szakvezetőnek és csapatának nem lesz viszont könnyű dolga, hiszen a következő körben a feljutásért küzdő Puskás Akadémia, majd a jelenleg feljutó helyen álló Kisvárda lesz az ellenfél, azaz az ultimátum teljesítése elsőre nem ígérkezik egyszerűnek, sőt. A fogadóirodáknál egyébként a Szpari a második legesélyesebb csapat a feljutásra.

ÍGY ÁLL AZ NB II - TABELLA

Átigazolások
Csíkszereda
Megvan az új edző
Újra az FK Csíkszeredánál dolgozik a Szabó István helyére érkező Suciu Valentin vezetőedző, aki 2018 nyara és 2022 márciusa között már irányította az együttest.
Fradi
Brazil kiszemelt?
Azerbajdzsánban arról írnak, hogy a Fradi télen (újra) megpróbálhatja szerződtetni a Neftci brazil szélsőjét, Breno Almeidát.
Szatmárnémeti
Ilyést kinevezték
Az előző szezonban még a Csíkszeredát irányító, de nyáron a klubtól távozó Ilyés Róbert veszi át a Vida Kristophert is foglalkoztató, román másodosztályú CSM Szatmárnémeti irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz