"Abnormális! Azon taktikázunk, a fiatal hol árt a legkevesebbet" - Véber nekiment az MLSZ legfontosabb újításának

"Nagy százalékban olyan játékosok kerülnek a kezeink közé, akiket meg kell tanítani szó szerint futballozni."
Budai László 2016. december 23., péntek 9:47
"Nagy százalékban olyan játékosok kerülnek a kezeink közé, akiket meg kell tanítani szó szerint futballozni."
Szerző: Budai László 2016. december 23., péntek 9:47

 

Hat mérkőzés óta irányítja a Nyíregyházát Véber György, akinek két győzelem, két döntetlen és két vereség a mérlege új együttesével. A Szpari ezzel a tizedik helyen áll, tíz ponttal lemaradva az éllovas Puskás Akadémiától, ám közel sem mondott még le a feljutásról.
- Nem látszik elúszóban az NB I, a céljaink nem változtak, sőt, erősödtek – nyilatkozta Véber György a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. - Az NB II olyan mezőny, hogy össze-vissza verik egymást a csapatok keresztül-kasul. Ebből kell kikeverednünk úgy, hogy tartósan jó szereplést kell produkálni. A Békéscsaba például a 6. forduló után egy ponttal állt, most pedig hat ponttal előttünk van, ők is lehetnek még a riválisaink. Nagyon nehéz behozni a hátrányunkat, de nem lehetetlen. Kellenek hozzá a keresztbeverések is, de tartom elég erősnek a keretet és a körülményeket, hogy egy jó téli felkészüléssel tartós jó szereplést hozzunk tavasszal.

A tréner arról is beszélt, hogy nyugalomban dolgozhat, de azért történtek már érdekes helyzetek eddigi mérkőzései alatt is.
- Most még türelem van. Az első hazai mérkőzésen, a Sopron ellen az első félidőben tökéletesen megvalósította a csapat az újfajta játékot, az erőszakos letámadást, csak kihagytuk a ziccereket. Vezettünk 1-0-ra, felállva tapsolt a közönség, hogy itt valami történt. Aztán elfáradt a csapat, jött a holtpont, kaptam hideget-meleget, hogy miért állítom vissza a csapatot védekezni. Életemben ilyet nem tennék. De ez a szurkolói lélektan.

Véber György azt is elárulta, mennyire változik meg együttese kerete és a fiatalszabályt is keményen kritizálta.  
- Két játékos kölcsönben volt itt, igaz, egy évre, de nem feleltek meg a szakmai kihívásaimnak. Ács az egyetlen, aki fiatal, mi fogjuk kölcsönadni, mert játéklehetőség kell neki. Nagy mozgás nem várható, három név van a listán, amit leadtam. Emellett nagyon fontos a fiatalszabály – két fiatalnak mindig a pályán kell lennie -, ami újdonság volt számomra, de már belerázódtam.

Abszolút helytelennek tartom ezt egyébként, egy abnormális szabály. Volt olyan mérkőzés, amikor azért kellett cseréljek, hogy a következő cserét előkészítsem. Nem így kellene betenni őket, vívják ki maguknak máshogy.

 

A nyíregyházi edző szerint a fiatalok akadémia képzése sem megfelelő.
- Az egyik fiatal játékosomról kaptunk két-három gólt. Borzasztó lelkiismeretesen a mobiltelefonján hozta a felvételt, hogy mutassam meg, hol, miben hibázott. Miután megtettem, megkérdeztem tőle, hogy te erről még nem hallottál az életedben, amit most mondtam neked? És azt mondta, hogy nem. Pedig akadémiáról jött. Most meg kell, védjem a felnőtt edzőket. Nagy százalékban olyan játékosok kerülnek a kezeink közé, akiket meg kell tanítani szó szerint futballozni, vagy legalábbis a posztjának a minimális dolgait. Azt is láttam, hogy a fiatalszabály a magyar játékosokat elkényelmesíti, mert „én úgy is játszom, hiszen 97 után születtem”. Nagy rivalizálás nincsen.

Ahol komolyabb célok vannak, ott azon taktikázik az edző, hogy hova lehet eldugni a játékost, hol árt a legkevesebbet a csapatnak.

A feljutás esélyeiről a következőket mondta.
- Négy-öt esélyes csapat van a feljutásra. Hogy ebből mennyi akarja elérni, azt hadd ne én mondja meg, de biztos több, mint kettő. Ebben benne vagyunk mi is. Van nyomás rajtam, mert minden feltétel adott. A cél adott, és konkrétan erre a feladatra szerződtettek, de nem fogok elszaladni ez elől.

Azt is felvetették Vébernek, mi lenne, ha a Pintér Attilát a Puskás Akadémiának elengedő Mezőkövesd megpróbálná visszacsábítani.
- Az elég furcsa lenne. Nem is volna jó dolog, mert ugrálni nem lehet. Nekem most a Nyíregyházával kell feljutnom. Van nyomás is, de ez jó. A langyos víz nem az én területem, és az elmúlt időszakban volt ebben részem bőven.  Élvezem ezt a „feszültséget”. De azért a realitás talaján mozgunk. Ha véletlen nem sikerülne a feljutás, akkor sem kötné fel senki magát. A stábunk maradása nemcsak azon múlik, hogy feljutunk-e, hanem, hogyan dolgozunk, mit teszünk le az asztalra.

Az összes hazai átigazolási hírt itt találod - kattints!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz