Waltner: "Szeretnénk több meglepetést okozni"; Vignjevic: "A legfontosabb, hogy megerősítsük a keretet" – ezt várják az edzők

A Mezőkövesd vezetőedzője szerint kellemetlen ellenféllel állnak szemben, Fernando Fernández úgy véli Magyarország egyik legjobb csapatával játszanak és a közönség támogatásától függ a DVTK teljesítménye. Összegyűjtöttük a vezetőedzők nyilatkozatait a szombati NB I-es mérkőzések előtt.
Csakfoci Admin 2019. augusztus 10., szombat 15:38
A Mezőkövesd vezetőedzője szerint kellemetlen ellenféllel állnak szemben, Fernando Fernández úgy véli Magyarország egyik legjobb csapatával játszanak és a közönség támogatásától függ a DVTK teljesítménye. Összegyűjtöttük a vezetőedzők nyilatkozatait a szombati NB I-es mérkőzések előtt.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. augusztus 10., szombat 15:38

Kaposvár - Mezőkövesd, 17:00

Waltner Róbert (Kaposvár):A Mezőkövesd volt az előző szezon egyik meglepetéscsapata. Fegyelmezett, masszív együttes, így biztos, hogy nem lesz egyszerű dolgunk ellenük, de az is igaz, hogy ebben a tizenkét csapatos NB I-ben egyáltalán nincs könnyű mérkőzés. Egyik klub ellen sem lehet kijelenteni azt, hogy biztosan nyerni fogunk, azt viszont igen, hogy mindent megteszünk érte. Próbálunk fegyelmezetten játszani, mivel minél több meglepetést szeretnénk okozni a bajnokság során. A Fehérvár ellen, a saját bőrünkön éreztük, hogy ez egy más szint, mint az NB II., igaz a Videoton sok tekintetben kiemelkedik a magyar mezőnyből. A játékunk alapján nem kell szégyenkeznünk, ám nem szeretnénk a szimpatikus vesztes szerepét betölteni, mert én győzni szeretek, ahogyan a játékosok is. Ezért dolgozunk nap, mint nap, így remélem, hogy a munkánknak meglesz az eredménye. (mezokovesdzsory.hu)

Kuttor Attila (Mezőkövesd):Fontos volt számunkra, hogy jól rajtoljunk a Zalaegerszeg elleni hazai mérkőzésünkön, mivel több hónap után, ez a találkozó volt az első tétmeccsünk, és a szurkolóinkat is szerettük volna megörvendeztetni. A múlt heti összecsapás azonban már a múlté, hétfőtől ugyanis kizárólag a következő feladatunkra koncentrálunk. Érdekesen alakul számunkra a szezonkezdés, amiért az első két fordulóban a két feljutó együttessel mérkőzünk meg, hiszen a bajnokság legelején még nem tudunk annyi dolgot erről a két csapatról, mint mondjuk tudnánk valamikor októberben. Ettől függetlenül a Kaposvár ellen is próbáltunk minden információt beszerezni, ez alapján pedig kellőképpen felkészülni. Biztos vagyok benne, hogy ezúttal sem vár ránk könnyű ütközet, nem véletlenül jutott legalábbis ellenfelünk az NB I-be. A kaposváriak az első fordulóban is bizonyították, hogy kellemetlen ellenfelet jelenthetnek, amikor Székesfehérváron két gólt szerezve nehezítették meg a házigazda dolgát. Most hazai környezetben, hosszú idő után az első élvonalbeli meccsüket játsszák majd, ami biztosan nagy ünnep lesz Kaposváron, mi viszont azért utazunk Somogyba, hogy három pontot szerezzünk. Más nem is lehet a célunk. (mezokovesdzsory.hu)

Olvastad már?
Puskás: Hétfőn visszatér a társak közé Varga - a középpályás reagált az átigazolási hírekre
Felmerült, hogy Varga József öt hónap mellőzöttség és egyéves felcsúti kitérő után visszatérhet korábbi sikerei helyszínére, és a DVSC-nél folytathatja pályafutását, ám a játékos ezt cáfolta.
Elolvasom

DVTK - Újpest, 19:30

Fernando Fernández (DVTK):A legutóbbi egymás elleni felkészülést követően nem is mondhatok mást, mint hogy egy rendkívül nehéz mérkőzésre számítok. A két csapat kiválóan ismeri egymást, a heti munka során felhasználtuk az előző bajnokság zárófordulójában és a nyári felkészülési mérkőzésen szerzett tapasztalatokat, de az Újpest - PAFC mérkőzésen látottakat is. Biztos vagyok benne, hogy egy teljesen más mérkőzés következik, az előszezonban is nyerni akartunk, de akkor sokkal inkább a megfelelő terhelésre került a hangsúly, szombaton viszont a három pont megszerzése a legfontosabb. Az egymás elleni találkozók előtt rendre el szoktam mondani, hogy Magyarország egyik legjobb csapatával játszunk, akik sok kiváló játékossal rendelkeznek, és évek óta ugyanazzal az edzővel dolgoznak. Az első fordulóban elszenvedett vereséget követően bizonyára éhesek a sikerre, és ez még veszélyesebbé teszi őket. Ismét mi játszunk itthon, és a jó rajtnak köszönhetően egészséges önbizalommal várjuk a következő ellenfelet. De bárhol is lépünk pályára, mindig a győzelem reményében tesszük. Sokat jelent, hogy győzelemmel kezdtük a bajnokságot, azonban továbbra is szerénynek kell maradnunk. A Honvéd ellen is „csak” három pontot szereztünk, ami önmagában semmire sem elég, szükséges az eredményes folytatás. A játékosok még jobban hisznek a felkészülés során elvégzett munkában, és abban, hogy jönni fog a többi siker is. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a közönség támogatása milyen fontos összetevője a DVTK teljesítményének. Boldog vagyok, hogy a szurkolók már a rajton mellénk álltak, és biztos vagyok benne, hogy szombaton este még többen, és még nagyobb hangerővel szurkolnak majd. (dvtk.eu)

Nebojsa Vignjevic (Újpest):A legfontosabb célunk most az, hogy meglegyen a teljes csapat, megerősítsük a keretet. Jelenleg van egy jó magunk, minőségi játékosok, akik együtt készülnek, együtt dolgoznak, képesek arra, hogy jó mérkőzéseket játsszanak. De mindenképpen szükségünk van még erősítésre, csak akkor nevezhetünk meg konkrét távlati célokat, addig nem, de mint rendesen, most is szeretnénk azért pályára lépni, hogy a végén megmutathassuk magunkat az európai futballporondon. Mind a két oldalon majdnem ugyanazok a keretek vannak, nem voltak nagy változások, tudjuk, hogy mire számíthatunk ellenfelünktől. Láttuk mi is a legutóbbi bajnoki mérkőzésüket a Honvéd ellen, amelyet megnyertek. Nem volt egy különleges találkozó, de megmutatták mire képesek, nagyon impresszív volt, ahogy harcoltak, hiszen a kispestiek ellen nem könnyű. Ha pontokat akarunk nyerni idegenben, akkor nekünk is ugyanolyan magas szinten kell lennünk harciasságban, és motivációban is a legmagasabb fokon kell legyünk, aztán majd meglátjuk mi lesz. Úgy gondolom, hogy a minőség megvan nálunk, már megmutattuk, hogy tudunk a DVTK otthonában nyerni, de ehhez mindegyik labdarúgómnak száz százalékot kell majd nyújtania. A hazaiaknak nagyon sok futballistája van, akik szeretnek játszani, Márkvárt vagy Tajti például. Arra számítok, hogy sok helyzet lesz mindkét kapu előtt, talán amiatt is, mert az elmúlt barátságos meccsen könnyen nyertünk, emiatt is nagyon motiváltak és élesek lesznek a vendéglátóink, akárcsak mi. Kellenek nekünk a pontok, nekik is, ők jobban kezdték a bajnokságot, nyílt sisakos mérkőzés lesz, amelyet remélhetőleg majd megnyerünk. (dvtk.eu)

Olvastad már?
NB I: Az előző idény lapkirálya az újonc meccsén fúj, Farkas Diósgyőrben vezet – bíróküldés
Berke Balázs és Farkas Ádám vezeti az NB I második fordulójának szombati mérkőzéseit. A négy vasárnapi találkozó játékvezető-küldése egyelőre nem elérhető.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz