Radoki: “A magyarok nem tudnak úgy játszani, mint a németek, de a németek sem tudnak mindent”

A Puskás Akadémia vezetőedzője értékelte a csapata Vidi elleni teljesítményét. Radoki János elmondta a véleményét a fiatalok beépítésével kapcsolatban, a saját filozófiájáról, valamint kitért Thomas Doll helyzetére, aki a Bundesligában igyekszik megmenteni a Hannovert.
Csakfoci Admin 2019. február 4., hétfő 12:38
A Puskás Akadémia vezetőedzője értékelte a csapata Vidi elleni teljesítményét. Radoki János elmondta a véleményét a fiatalok beépítésével kapcsolatban, a saját filozófiájáról, valamint kitért Thomas Doll helyzetére, aki a Bundesligában igyekszik megmenteni a Hannovert.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. február 4., hétfő 12:38

Nagyon idegesen kezdett a csapat, amit lehetett érezni a bemelegítésnél is. Nem úgy ment a játék, ahogy azt elterveztük. Az első 3-4 percig hibák csúsztak a passzjátékunkba, a játékosaim nem egyszerűen nem mertek játszani. Csodálkoztam is, hogy miért nem mertek, hiszen amúgy sem volt sok néző. A pálya talaja jó volt, jól felkészültünk a mérkőzésből, majd Urblik bevágta 25 méterről, és utána már minden ment – kezdte Radoki János a Góóól!2 c. műsorban.

A Puskás Akadémia edzője kitért Urblik góljára is, akivel kapcsolatosan kiderült: 30,4 méterről vette be a Vidi kapuját, és juttatta vezetéshez csapatát.

Urblik nagyon jól lő távolról, és azt hiszem, ez volt az első gólja a magyar bajnokságban. Nagyon jól tud célozni 20-25 méterről, és ennek a gólnak valamikor be kellett következnie. Az, hogy pont a Vidi ellen történt, az még szebbé tette a találatát és minket hozzásegített a győzelemhez. Szerencse az mindig kell, főleg ahhoz, ha valaki 30 méterről lő kapura, de ugyanakkor jól is kell célozni. Urblik nem lepett meg, hiszen edzésen is megmutatta, hogy jól tud lőni távolról– fogalmazott Radoki, majd hozzátette, nem volt része a taktikának az, hogy távolról lőjenek kapura.

Radoki röviden értékelte a látottakat, szerinte több góllal is nyerhettek volna.

A mérkőzés folyamán volt olyan öt-hat perces időszak, amikor a Vidi játszott veszélyesebben és rendre gólhelyzetbe kerültek - főleg a szögleteknél, és a szabadrúgásoknál. Ellenben mi is elég helyzetet dolgoztunk ki, és háromnál is több gólt rúghattunk volna.

A Puskás Akadémia a felkészülés során nemzetközileg elismert csapatok (Basel, CSZKA Szófia, Lausanne, Plzen) ellen játszott és jó eredményeket ért el, amelyről elmondta a véleményét a 46 éves szakember.

Szerettem volna látni, mennyire erős a csapatom lélekben, a srácok hogy bírják a nyomást. A Basel és a Plzen ellen nagyon sokat tanultunk, hiszen rendkívül gyors tempójú mérkőzést játszottunk, ami a magyar bajnokságra nem jellemző.

Portré a Puskás Akadémia edzőjéről, Radoki Jánosról:

Olvastad már?
"Még nem járt a magyar közegben, naponta 15-16 órát dolgozott" – interjú az NB I nagy visszatérő edzőjéről
A magyar futball szereplői közül talán Megyeri Balázs tudhatja azt, milyen edző is Radoki, hiszen egy német klubnál együtt dolgozhattak, sőt a magyar kapus csapatkapitány is lett nála. Megyeri vállalkozott arra, hogy a csakfoci.hu-nak kellő részletességgel bemutassa azt, hogyan dolgozik Radoki János. Interjú.
Elolvasom

A Vidi elleni bajnokin a Puskás keretében három olyan játékos is játszott, aki 2000-ben született. Radoki a fiatalok beépítésével kapcsolatban is megosztotta a véleményét.

Nekem nem az a lényeg, hogy fiatal vagy picit idősebb az adott játékos. Mindhárom játékos nagyon gyors, és nem féltem őket berakni a kezdőbe. Ha valaki ismer Németországból, akkor ott sem féltem bedobni a fiatalokat a mély vízbe a másodosztályban. Csak úgy tudnak továbbfejlődni, ha játszanak is.

Ha edzel, és nem játszol, majd megint edzel és nem játszol, akkor már nem úgy fogsz hajtani, ahogy korábban, és így a magyar foci sem fog fejlődni. Fontosnak tartom, hogy a fiatalok bemutatkozzanak a bajnokságban

Ez most különösen szép volt, mert háromból kettő az Akadémián nőtt fel és így kerültek az első csapathoz.

Radoki elárulta azt is, mennyire nehéz átültetni a német mentalitását a csapatra.

A magyarok mindig magyarok maradnak, a németek pedig németek. A németek úgy akartak játszani, mint a spanyolok, ami nem ment. Három évig az volt a szokás, hogy mindenkinek úgy kellett játszani, mint a Barcelona, de mi németek nem vagyunk Barcelona.

Ugyanez a helyzet a magyarokkal, akik nem tudnak úgy játszani mint a németek, mert más kultúrával és mentalitással rendelkeznek. Támadni akarunk, nagy tempót diktálni a mérkőzéseken. Azt szeretném, hogy a labdás mozgás gyorsabb legyen, valamint szeretném, hogy a játék gyorsasága is jobb legyen.

Most mindenki azt mondja, kétszer megvertük a Vidit, és a Fradit is legyőztük. Kérdem én, hogyan vertük meg őket? Ha még kétszer-háromszor lejátsszuk a mérkőzést, akkor hányszor nyernénk meg? Lehet, hogy ha jövő héten még egyszer játszanánk, akkor nem tudnánk megnyerni a meccset (...) A többi csapatot is figyelni kell, hiszen mi nem vagyunk a Vidi, sem a Fradi. Négy hét alatt még nem sikerült azt a filozófiát elültetni, amit képviselek, de ennek két-három hónap múlva lesz látható jele. A másik csapattól, függetlenül a helyezésétől is tudsz tanulni.

Újságírói kérdésre azt is elárulta, mit tudott két hónappal ezelőtt a Puskás Akadémiáról.

Két évvel ezelőtt már jártam Magyarországon. Megnéztem, hogyan dolgoznak a magyarok, és hogyan működnek a dolgok az akadémiákon, amiből át tudok "vinni" bizonyos dolgokat Németországba. Az nem igaz, hogy a németek mindent tudnak. Mi mindig is tudtunk tanulni a magyaroktól. Magyarországon a technikás futball nem rossz, jó akadémiák vannak. Legutóbb októberben az MTK és a Honvéd akadémiáját is megtekintettem.

Radoki végül elárulta, szerinte a Ferencváros korábbi edzője, Thomas Doll mire lesz képes a Hannoverrel a Bundesligában.

Szerintem nem, mert a csapat nem elég jó az első osztályhoz. Sok dolog hiányzik nekik: nincs extra játékosuk és nincs meg az a kellő extra gyorsaságuk a támadásban és a védekezésben. Doll is elmondta, hogy fizikálisan nem úgy vannak felépítve a játékosai, ahogy azt kellett volna a szezont megelőzően. Nehéz lesz bentartani a csapatot az élvonalban, de ha az osztályozót eléri, akkor kihozta a maximumot – tette hozzá.

Olvastad már?
Radoki: "Nagy stadion, de szurkoló nincs" - a Vidi idegenbeli legyőzésével sem maradéktalanul elégedett
A több, mint 20 év után visszatérő Radoki János nem értette, mitől tartanak a játékosai, fiataljai teljesítményét viszont meggyőzőnek találta.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz