Mint ismeretes, Anel Hadzic már a Fehérvár év eleji, spanyolországi edzőtáborába sem ment a kerettel, a Joan Carrillo vezette szakmai stáb a második csapathoz vezényelte a 30 éves középpályást.

Korábban felmerült az is, hogy Hadzic Ausztriába igazol, sőt, a Honvéddal is hírbe hozták, ám akkor még élő szerződése volt klubjával.

Az osztrák Kronen Zeitung szerint egészen eddig: a lap azt írja, hogy a 14-szeres bosnyák válogatott futballista kontraktusát felbontották a Vidinél, így szabadon távozhat. A cikk szerint nem működött a kémia közte és Carrillo között.

A második csapattal edzettem január 13. óta, de nem hibáztatom magam semmiért. Úgy érzem, még a csúcsformámban vagyok, és szerencsére eddig elkerültek a súlyos sérülések is – mondta Hadzic, aki nyílt az ajánlatokra. – Még azt is el tudom képzelni, hogy hazatérek Ausztriába – tette hozzá a játékos, aki 17 éven át futballozott Ausztriában, mielőtt a török Eskisehirsporhoz, majd a Vidihez igazolt volna.

2016-ban került a középpályás az NB I-be, ahol összesen 85 találkozón lépett pályára és 11 gól mellett 5 gólpassz is fűződött a nevéhez. Hadzic – akinek a nevét a Fehérvár még a második csapat keretében tünteti fel honlapján – magyar bajnoknak és kupagyőztesnek is mondhatja magát, de kulcsfontosságú szerepet játszott a 2018-ban az Európa Liga-csoportkört elérő gárdában is. A Bajnokok Ligája selejtezőjében például továbbjutást érő gólt fejelt a Ludogorecnek.

FRISSÍTÉS: Anel Hadzic megkereste honlapunkat és cáfolta az osztrákoknál megjelent hírt, mondván nem igazak a kint megjelentek, szerződése pedig továbbra is él a MOL Fehérvár FC-nél.

A Vidi vinné az egyik legnagyobb erdélyi tehetséget – magyar válogatott is lehet belőle