Kisvárda: "Ez nem kieső csapat"

A Kisvárda játékosa a sérüléséből felépülve túl van a korábbi csapatai elleni mérkőzéseken. Gosztonyi András szerint a Kisvárdát nem szabad leírni, számolni kell velük a bajnokság hátralévő részében.
Csakfoci Admin 2018. szeptember 10., hétfő 12:57
A Kisvárda játékosa a sérüléséből felépülve túl van a korábbi csapatai elleni mérkőzéseken. Gosztonyi András szerint a Kisvárdát nem szabad leírni, számolni kell velük a bajnokság hátralévő részében.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. szeptember 10., hétfő 12:57

Akkor otthon is hasznát veszi annak, hogy már felépült a sérüléséből. Le is zárta magában ezeket a megpróbáltatásokkal járó hónapokat?

Az előző bajnoki évnek a felét kellett kihagynom combizom-szakadás és fáradásos lábtörés miatt. Most kezdem utolérni magam, kezd visszajönni a dinamikám, az MTK elleni mérkőzésen már talán látszódott is, hogy van bennem sebesség. Dajka Lászlóval teljesen más jellegű munkát végzünk, mint addig, azt gondolom, ez látszik is a csapat játékán, a fizikai mutatókban és a párharcok megnyerésében is. Egyáltalán, kezd körvonalazódni az, hogy mit is akarunk játszani.

Túl van a korábbi csapatai, így a Vidi, a Diósgyőr és az MTK elleni meccseken, következik a legutolsó magyarországi NB I-es klubja, a Haladás elleni mérkőzés. Érzelmileg megérintette, megérinti bármelyik is?

Nem különösebben. Ha választanom kellene, akkor az MTK elleni azért valamennyire mégis, hiszen ott nőttem fel, az ellenfél soraiban is voltak korábbi csapattársaim, köztük a legjobb barátom, Lala, azaz Lencse László. Milyen érdekes, hogy pont azt a meccset tudtuk megnyerni!? De az az eredmény is mutatta, hogy csapatunk azért cseppet sem leírandó, sőt, jelen pillanatban ez egy komoly játékerőt képviselő társaság.

Ezt már a bajnokság elején is így gondolta?

Őszintén megvallva, volt olyan pillanat, amikor kezdtem hitehagyottá válni, ráadásul a sorsolásunk is nagyon kedvezőtlen volt. Persze, mindenki ellen kell egyszer játszani, csak nem mindegy, hogy a Diósgyőr ellen kezded a bajnokságot hazai pályán, vagy pedig a Vidi ellen, ami után még kétszer elmész idegenbe, majd fogadod a Ferencvárost. A rossz eredmények magukkal hozták a görcsösséget, de amióta Dajka László átvette a csapatot, sok a változás, látszik, hogy mit is akarunk. Nekem, támadónak jobban fekszik ez a fajta játék, mint amikor a saját tizenhatosunkon kellett védekezni, és onnan kellett volna felérni a másik kapuhoz. Az utóbbi meccseken többször szereztünk labdát a félpályánál is, és azért onnan könnyebb elindulni.

Tehát bizakodó a folytatást illetően?

Abszolút bizakodó vagyok, ha a Haladás ellen nyerünk, akkor lesz igazán értéke az MTK otthonában szerzett három pontnak. De azt most borítékolom, hogy ez nem kieső csapat.

A teljes interjút ide kattintva olvashatod el!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz