Kiderült: A K.O. a BL-ben divat, az NB I-ben ritkaság - Fradi-Vidi verseny van itt is

Itthon a bajnokesélyesek halmozzák a kiütéseket, de az európai tabellán az NB I hátul áll. Ami a Bajnokok Ligájában már gondot jelent, az Magyarországon egyelőre nem probléma.
Dudás Gábor 2018. április 6., péntek 10:58
Itthon a bajnokesélyesek halmozzák a kiütéseket, de az európai tabellán az NB I hátul áll. Ami a Bajnokok Ligájában már gondot jelent, az Magyarországon egyelőre nem probléma.
Szerző: Dudás Gábor 2018. április 6., péntek 10:58

Már az UEFA-elnök is szólt, hogy ebből baj lehet

A svájci központú Sporttanulmányok Nemzetközi Központja (CIES) a legfrissebb elemzése során 29 európai bajnokságot, illetve kupasorozatot vizsgált meg, és ennek során megállapította, hogy a legtöbb fölényes, azaz legalább háromgólos siker a Bajnokok Ligájában született meg. A meccsek 29,5 százaléka ilyen volt, ez pedig 8,5 százalékkal több, mint az előző idényben. A CIES rá is mutat, amit néhány hónapja - még az idény elején - Aleksander Ceferin, az európai szövetség (UEFA) elnöke is problémaként vetett fel, azaz hogy sajnos a Bajnokok Ligája egyre kevésbé kiegyensúlyozott.

A kiemelt sorozatok közül egyébként az angol Premier League-ben ugyanez az arány 21,9 %, a Serie A-ban 19,8, a La Ligában 17,9, a Ligue 1-ben 17,6, az Európa Ligában 16,1, a Bundesligában pedig 11,1 %.

A magyar NB I viszont a legszorosabb sorozatok közé tartozik a kontinensen, a meccsek mindössze 13,9 százaléka zárult az egyik csapat legalább háromgólos sikerével, az európai színtéren mindössze öt bajnokságban kisebb ez a szám - igaz, nálunk azért emelkedett 1,4 százalékkal az érintett meccsek száma. A legkiélezettebb csatákat a kimutatás szerint az orosz Premjer Ligában láthatják a nézők (10,5 %).

A legalább háromgólos győzelmek aránya:

FTC - Videoton: 4-4

Itthon egyébként nem meglepő módon a listavezető Ferencváros, illetve elsőszámú üldözője, a Videoton áll az élen e téren, mindkét csapat 4-4 alkalommal aratott már legalább háromgólos győzelmet az idényben. A DVTK kétszer játszotta el a kiütött és kétszer a kiütő szerepét is, de a Haladás és a Vasas is megjárta már mindkét végletet. Összesen 18 találkozón született egyébként legalább háromgólos győzelem, az FTC négy alkalommal is eljutott az öt gólig, ezt más nem mondhatja el magáról, a Diósgyőrnek, a Puskásnak és a Vidinek egyszer-egyszer sikerült.

Itt is a BL...

Ugyancsak felmérték a svájciak, hogy a 29 sorozat közül melyekben a legnagyobb az átlagos gólkülönbség a csapatok között. Itt is a BL végzett az élen (1,87), a másik végletet pedig az orosz és a görög élvonal jelenti (1,18), A magyar bajnokságban átlagosan 1,32 gól a különbség a csapatok között a mérkőzéseken, ezzel megint csak Európa szorosabb bajnokságai közé tartozik az NB I.

Az átlagos gólkülönbség a csapatok között:

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz