Supka: "Hallottam, nem velem képzelik el a jövőt" – az igazolásokat bírálta

A Honvéd vezetőedzője, Supka Attila a vesztes kupadöntő után honlapunknak elmondta, még nem kapott választ a folytatást illetően és bírálta több játékosát is.
Csakfoci Admin 2019. május 26., vasárnap 9:10
A Honvéd vezetőedzője, Supka Attila a vesztes kupadöntő után honlapunknak elmondta, még nem kapott választ a folytatást illetően és bírálta több játékosát is.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. május 26., vasárnap 9:10

Mint ismeretes, az elmúlt időszakban több találgatás látott napvilágot a Honvéd vezetőedzőjének, Supka Attilának jövőjéről. Lehetséges utódként emlegették az elmúlt hétvégén az NB I-ből utolsóként kiesett Haladás korábbi trénerét, Horváth Ferencet, valamint honlapunk információi szerint a korábbi magyar válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck ajánlatot kapott a kispestiektől.

Honlapunk a Magyar Kupa-döntőjében a Vidi ellen alulmaradó Honvéd vezetőedzőjét, Supka Attilát kérdezte a jövőjéről.

Konkrétumot igazán én sem tudok, én is csak hallottam, nem velem képzelik el a jövőt. Konkrét választ nem kaptam a tulajdonosoktól, azt mondták, szólni fognak, ez nem történt meg a mai napig. Egyelőre nem tudok mit mondani – kezdte a csakfoci.hu-nak az 56 éves szakvezető, majd kitért a keret gyengeségére, valamint a téli szerzeményekkel sem volt maradéktalanul elégedett.

A Honvédhoz ezer szállal kötődöm, hiszen harmadszor vagyok itt.

Mind a három alkalommal, amikor itt voltam elértem azt a célt, amit kitűztek elénk: mindannyiszor kijutottunk a nemzetközi porondra, háromszor játszottunk kupadöntőt, ebből egyszer megnyertük a sorozatot.

Úgy gondolom, a mostani egy jó eredmény volt, de majd a vezetők eldöntik, elég-e ahhoz, hogy a padon maradjon az ember, vagy sem. Célunk az volt, hogy a nemzetközi szereplést elérjük, amit teljesítettünk is. A kupadöntő vagy a kupagyőzelem hab lett volna a tortán.

Nem tudtunk minőségi játékosokat igazolni az elmúlt időszakban, toldoztuk-foldoztuk a keretet. Rengeteg játékos érkezett, aki egy, másfél, két éve nem játszott bajnokit. Így nagyon nehéz felépíteni egy komoly csapatot. De úgy gondolom, ettől függetlenül az egész év egy nagyon jó teljesítmény volt a csapat részéről. Kihoztuk a maximumot – fogalmazott Supka.

Honlapunk korábban arról is beszámolt, hogy a télen szerződtetett, majd súlyos sérülést szenvedő grúz válogatott támadó, Zakaria Beglarsvili biztosan búcsút int a kispestieknek. A 29 éves csatár távozását Supka is megerősítette.

Beglarisvili kölcsönben volt itt. Érthetetlen volt a leigazolása, nem az én kérésemre jött, mert olyan poszt, amit ő játszott nem is volt a csapatban – árulta el a szakember, aki hozzátette, Ben-Hatira és N'Gog teljesítményével egy cseppet sem volt megelégedve. – Ben-Hatira sem vált be. Sem szellemiségben, sem játéktudásban nem illik bele ebbe a csapatba. Azt gondolom, egy olyan múlttal rendelkező játékosnak hasonlóan kellene hozzáállni a mérkőzésekhez, mint ahogy azt az N'Gog tette. Ő is rengeteg kihagyás után érkezett hozzánk. Az első perctől próbálta felépíteni magát, tisztában volt a lemaradásával. Sokat kellett dolgoznia, az edzések után is plusz munkát végzett.

Hatira például már hétfőn mondta, a hétvégi mérkőzésre készült, és addig pihenni szeretne. Érdekes történet az övé, de még egyszer mondom, ez igazán nem fér bele még a magyar labdarúgásba sem, hogy így játsszon.

Ha komolyabb játékosokat nem tud igazolni a klub, akkor a problémái lesznek a jövőben.

Végül Supka a csakfoci.hu kérdésére azt is elmondta, hol ment el szerinte a Vidi elleni Magyar Kupa-döntő.

Ott dőlt el a mérkőzés, hogy nagyokat hibáztunk. Az ellenfél minőségi cseréket tudott végrehajtani, mi meg nem. Szóval ennyi volt a különbség a mai (szombati - a szerk.) mérkőzésen. Elég nagy problémáink voltak ezzel kapcsolatban egész évben. Ha csak azt veszem, hogy nyolc meghatározó labdarúgónk elment - Lanzafame, Eppel, Baráth, Vadócz, Hidi, Bobál, Ikenne-King - ezek mind olyan játékosok, akik kulcsemberei voltak a Budapest Honvédnak.

LENKÓ PATRIK

Olvastad már?
Nikolic a kupagyőzelem után: "Az első félidőben néhányan csak sétálgattak a pályán" - a kiállításáról is beszélt
A MOL Vidi FC vezetőedzője szerint az idényben lejátszott meccsszámukkal magyar rekordot döntöttek, így törvényszerű volt, hogy nem lesz könnyű felpörögniük a döntőre.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz