Mindenki megdöbbent a Honvéd ellenfelénél: 3 nappal a visszavágó előtt lelépett a vezetőedző

Egy, a szerződésében lévő kitétel miatt szabadon, alig három nappal a Budapest Honvéd elleni Európa Liga-visszavágó előtt távozott.
Dudás Gábor 2019. július 15., hétfő 15:46
Egy, a szerződésében lévő kitétel miatt szabadon, alig három nappal a Budapest Honvéd elleni Európa Liga-visszavágó előtt távozott.
Szerző: Dudás Gábor 2019. július 15., hétfő 15:46

Marek Zub már nem a Zalgiris Vilnius edzője. A lengyel szakember csapatával múlt csütörtökön még az Illovszky Rudolf Stadionban szerepelt vendégként, a Budapest Honvéd elleni első Európa Liga-selejtezőn (3-1-re nyertek a kispestiek Angyalföldön), a visszavágón viszont már nem ő ül majd a kispadon.

Mint az hétfőn kiderült, Zubnak a nyáron lehetősége nyílt arra, hogy szerződést bontson klubjával, ezt meg is tette az 54 éves tréner, a Zalgirisnak pedig nem volt más lehetősége, mint hogy a kontraktusnak megfelelően rábólintson a távozására.

A litván bajnokságban a második helyen álló csapat így egyelőre vezetőedző nélkül készül a Honvéd elleni második meccsre, egyelőre azt sem tudni, ki vezeti majd csütörtökön a riválist.

FRISSÍTÉS: Azóta már kiderült, hogy az eddig a szintén litván FC Stumbras csapatát irányító portugál szakember, Joao Martins ül le a Zalgiris kispadjára.

Olvastad már?
A Honvéd EL-ellenfelének edzője: "Megfertőződtem a magyar edzők vírusával"
A Honvéd EL-ellenfelének vezetőedzője elmondta, győzelemért utaztak Budapestre, a két csapatnak azonos esélyt ad a továbbjutásra, a magyar együttes előnye pedig a történelme lehet.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz