A Honvéd bejelentette: nyáron költöznek egy másik stadionba

2018 őszétől kezdődhet az új Bozsik Stadion építése. Csúszik az utánpótlás centrum átadása.
Mokány Lajos 2017. december 2., szombat 10:56
2018 őszétől kezdődhet az új Bozsik Stadion építése. Csúszik az utánpótlás centrum átadása.
Szerző: Mokány Lajos 2017. december 2., szombat 10:56

A Bp. Honvéd a hivatalos honlapján közölte, hogy az eredeti tervek szerint február 22-én készült volna el a kispesti utánpótlás centrum, de a létesítmény előreláthatólag április végén kerül átadásra.

A klub vezetése ezért úgy határozott, hogy a 2017/2018-as bajnokság végéig a csapat továbbra is a Bozsik Stadionban játssza hazai mérkőzéseit. Mint írják, remélhetőleg az új stadion építésének feltételei jövő nyárra biztosítva lesznek és az utánpótlás centrum birtokba vétele után megkezdődhet az új Bozsik Stadion bontása, majd építése.

A 2018/2019-es bajnokságban a kispesti csapat minden bizonnyal az Új Hidegkuti Stadionban játssza hazai meccseit.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz