Hivatalos: Hosszabbított a Honvéd egyik legnagyobb értéke

A Budapest Honvéd hivatalos oldalán jelentette be, hogy a csapat válogatott középpályása meghosszabbította a szerződését. Gazdag Dániel további három évre, 2023 nyaráig kötelezte el magát a kispestieknél.
Csakfoci Admin 2019. május 21., kedd 9:10
A Budapest Honvéd hivatalos oldalán jelentette be, hogy a csapat válogatott középpályása meghosszabbította a szerződését. Gazdag Dániel további három évre, 2023 nyaráig kötelezte el magát a kispestieknél.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. május 21., kedd 9:10

A Honvéd vezetősége megegyezett a csapat egyik legnagyobb értékével, Gazdag Dániellel, aki három évvel meghosszabbította a jövő nyáron lejáró szerződését.

Nagyon boldog vagyok, örülök, hogy sikerült megállapodunk a szerződésem meghosszabbításáról – kezdte Gazdag Dániel a klubhonlapnak. – Köszönöm az új tulajdonosoknak, illetve Lóránth Zoltánnak, hogy a tárgyalások során végig éreztették velem, hogy fontos vagyok a Honvéd számára, számítanak rám, ami nagyon jólesett, ezért is örülök annak, hogy Kispesten maradok.

Nem akarok álszent lenni, télen előfordult, hogy az átigazoláson is gondolkoztam, de igazából legbelül végig az lebegett a szemem előtt, hogy ha minden jól alakul, ha megfelelő ajánlatot kapok, akkor az a legjobb nekem, ha a Honvéd játékosa maradok.

A 23 éves válogatott középpályás a Honvédnál nevelkedett, a felnőtteknél a 2014-2015-ös szezonban mutatkozott be. Az azóta eltelt közel öt év alatt 141 tétmeccsen lépett pályára, hat gólt szerzett, és tizenhat gólpasszt jegyzett. Tagja volt a 2016-2017-es idényben bajnokságot nyerő csapatnak.

Gazdag a magyar válogatottba többször kapott meghívót, de még nem mutatkozott be.

Átigazolások
Légiósok
Megvan Szánthó új csapata
Mint ismert, a nyáron távozott a Vasastól Szánthó Regő, akivel kapcsolatban csütörtök este végre eldőlt, hol folytatja pályafutását: a szlovák élvonalban szereplő MSK Zilina jelentette be.
Debrecen
Angolok jönnek, spanyolok mennek
Új tulajdonos érkezhet a DVSC-hez: információink szerint egy angol befektetői csoport veheti át a debreceni futball irányítását. A megállapodás napokon belül megszülethet.
Újpest
Román csapat szemelte ki a védőt
Román sajtóhírek szerint az FCSB szemet vetett André Duartéra, akivel kapcsolatban korábban már visszautasított az Újpest egy rekordközeli ajánlatot és szerződést is hosszabbított vele.
Tovább az összes átigazoláshoz