Gera: “Régen alig vártam, hogy kimutogathassak az újpestieknek, aztán…” – így vélekedik a Fradi edzőjéről

A Fradi-ikon úgy érzi, egy ideig még elvan a Gera Zoltán névvel, mint edző, de később, amikor már hozzászoknak az emberek, akkor nem a nevet fogják nézni.
Nyikes Zoltán 2020. február 11., kedd 8:37
A Fradi-ikon úgy érzi, egy ideig még elvan a Gera Zoltán névvel, mint edző, de később, amikor már hozzászoknak az emberek, akkor nem a nevet fogják nézni.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. február 11., kedd 8:37

Pintér Attila után ezúttal Gera Zoltán volt a 9.Tv Fradi-szív című műsorának vendége. A Ferencváros korábbi kiváló középpályását a fradizmusról, valamint arról is kérdezték, hogyan próbálta kivívni a szurkolók szeretetét.

– Nem azzal szerettem volna elfogadtatni magam a Fradi-szurkolókkal, hogy csókolgatom a címert, vagy hogy kimutogatok nekik, hanem a játékommal, a szenvedélyemmel a hozzáállásommal. Én azt tapasztaltam meg, hogy a Fradi-szurkolók a szenvedélyes futballt szeretik, azt, hogy egy játékos meghal a csapatért a pályán. Azt szeretik, ha látják, hogy van szíve a játékosnak, ha pedig a Fradiért küzd, akkor összejön a kettő: a Fradi-szív –fogalmazott Gera.

A 97-szeres válogatott futballistát gyakran megtalálták az ellenfél szurkolói – elsősorban az újpestiek –, akik torkából sokszor zengett a „Szipus Gera!” rigmus. Zoli nem kerülte meg a kérdést, és őszintén elmondta hogyan reagált egykor ezekre, majd milyen változás ment végbe benne a témával kapcsolatban:

Amikor fiatal voltam, alig vártam, hogy gólt rúgjak és valamit mutogassak nekik. Volt is ilyenre példa.

Mai fejjel kicsit fura visszanézni, hogy fiatalon ilyet tett a Gera Zoli, de hát a futball az érzelmekről szól, én pedig akkoriban elég sokat kaptam a szurkolóktól, ami újdonság volt számomra. Később azért rájöttem, hogy örülni kell annak, hogy a Fradinak van egy ilyen nagy riválisa, mint az Újpest. Nagyon élveztem az ellenük vívott meccseket, mert ezek mindig különlegesek voltak. Örülök, hogy elég sokszor sikerült is betalálnom ellenük, lehet ezért sem kedveltek annyira.

Gerát az aktualitásokról és a Fradi kispadjáról is kérdezték:

Még az sem dőlt el, hogy edző leszek. A lehetőséget megkaptam,

egy ideig elvagyok a Gera Zoltán névvel, mint edző, de később, amikor már hozzászoknak az emberek, akkor nem a nevet fogják nézni, hanem azt, hogy mit mutat a csapat.

Egyelőre azon vagyok, hogy jól csináljam az aktuális feladatomat, és ha ez sikerül, akkor meglátjuk, mi lesz a következő lépés. Jelen pillanatban nagyon jó kezekben van a Fradi. Szergej Rebrov egy nagyon felkészült, határozott, céltudatos edző.

Átigazolások
ZTE
Diego Borges
A ZTE brazil védője jó eséllyel az MLS-ben folytatja.
Légiósok
Marad az utolsó Dárdai?
A Berliner Kurier szerint akár 16 távozója is lehet a Herthának a nyáron, de a magyar válogatott Dárdai Márton maradhat továbbra is a Bundesliga 2-es gárdánál.
ETO FC
Nagy bejelentés
Paul Anton, az ETO FC csapatkapitánya 2027-ig hosszabbított Győrben.
Tovább az összes átigazoláshoz