Feczkó: "Az egész bajnokság leggyengébb teljesítményét nyújtottuk"; Hornyák a bírói döntéseket kritizálta – értékelések

A Budapest Honvéd vezetőedzője nem tudta, hogy a kispestiek először szereztek pontot a Groupama Arénában, a MOL Fehérvár FC szakvezetője sajnálja, hogy nem tudták lezárni végleg a mérkőzést. Nyilatkozatok az NB I 19. fordulója után.
Csakfoci Admin 2020. február 5., szerda 22:22
A Budapest Honvéd vezetőedzője nem tudta, hogy a kispestiek először szereztek pontot a Groupama Arénában, a MOL Fehérvár FC szakvezetője sajnálja, hogy nem tudták lezárni végleg a mérkőzést. Nyilatkozatok az NB I 19. fordulója után.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. február 5., szerda 22:22

DVSC - MOL Fehérvár FC 1-1

Vitelki Zoltán (DVSC): - Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, erre fel is voltunk készülve. Az első félidőben nem éreztem a játékosokban a szükséges hitet, a szünetben bátrabb futballt kértem tőlük. Fontos volt, hogy ezen a meccsen pontot tudtunk szerezni. Nagy különbség volt a két játékrész között, a kapu előtt pedig jobb döntésekre lenne szükség. Bízom benne, hogy tudunk a jövőben ennél jobban futballozni, mint ma, de még sokat kell dolgoznunk ahhoz, hogy magasabb szintre lépjünk. (molfehervarfc.hu)

Joan Carrillo (MOL Fehérvár FC): - Minden tiszteletem a Debrecené, de most az az érzésem, hogy elveszítettünk két pontot. Az első félidő jól sikerült, nálunk volt az irányítás, megszereztük a vezetést, valamint voltak további lehetőségeink is. A második játékrész már nyitottabb volt, de kontrolláltuk a meccset továbbra is, alakítottunk ki ekkor is több helyzetet, de nem tudtuk befejezni a találkozót. Ilyenkor élni kell az esélyekkel, és le kell zárni a meccset, különben az történik, amit ma is láttunk. Az ellenfél a hajrában kiegyenlít, ebből pedig a hátralévő kevés időben nehéz visszajönni. Összegezve: az első félidő rendben volt, de be kell fejezni az ilyen meccseket (...) Mindenki elhiheti, legjobban maga Armin szerette volna megszerezni a második gólt. Könnyű a hibákat észrevenni, de ne felejtsük el, hogy szép gólt lőtt az első félidőben, és jól került helyzetbe a folytatásban is. Nem szabad egy emberre vetíteni az eredményeket, csapatként nyerünk, csapatként veszítünk és persze együtt játszunk döntetlent is. (molfehervarfc.hu)

ZTE - Kisvárda 1-1

Dr. Dobos Barna (ZTE): - Nagyon nehéz körülmények között játszottunk ma, az óriási szél mindkét csapat dolgát megnehezítette, és a minőség rovására is ment. Az első játékrészben sajnos két 100%-os ziccert kihagytunk, viszont megint pontrúgásból kaptuk a gólt. Pozitívum, hogy a fiúk mentális erejének köszönhetően sikerült egyenlítenünk, és utána is mentünk előre a győzelemért, ami bár nem jött össze, remélem, hogy ez a meccs további mentális erőt és lényeges pluszt adhat. Le a kalappal a fiúk előtt, nagyot küzdöttek. (ztefc.hu)

Dajka László (Kisvárda): - Az időjárási körülmények ellenére jó mérkőzést láthattunk. Fontos volt, hogy megszereztük a vezetést, ami után meglőhettük volna a második gólt is, de ez nem jött össze, a hazaiak pedig egyenlítettek. Összességében nem vagyok elégedetlen az egy ponttal. (ztefc.hu)

Kaposvár - Paks 0-3

Disztl László (Kaposvár): - Az első tíz percben jól kezdtünk, három óriási helyzetünk volt, amivel meg kellett volna szereznünk a vezetést. Az ilyen felfokozott hangulatú és fontosságú mérkőzésen fontos, hogy ki lövi az első gólt. Ami még nagy szerencsétlenség volt, hogy a Paks kapusa sajnos tízesre védett. Ezt a sok negatív hatás után nem tudtuk lereagálni. A második félidőben kockáztattunk és támadókat is behoztunk. Próbáltunk helyzeteket kialakítani, de nem sikerült. (M4 Sport)

Osztermájer Gábor (Paks): - Nagyon elégedett vagyok, úgy játszottunk, ahogy képzeltem. Nullára hoztunk egy fontos mérkőzést, ami köszönhető volt a jó védekezésünknek, valamint Rácz kiváló védéseinek. Az elején azért ránk ijesztett a Kaposvár, de védelmünk jókor volt jó helyen, és elkerültük a gólt. Az első öt perc után stabilizáltuk a játékunkat, majd átvettük az irányítást. Nagyon készültünk ellenfelünkből, és ez be is jött, jó érzéssel tölt el a nyolcvanöt percen keresztül mutatott játékunk. A szél befolyásoló körülmény volt ezen a meccsen, de tudtunk rá figyelni. Ha az őszt is figyelembe vesszük, az utolsó öt meccsünkből négyet megnyertünk, ha valaminek, ennek önbizalmat kell adnia a jövőre nézve. Régi-új játékosaink: Szakály és Bertus rendkívül jól beépültek a csapatba, de Szélpál és Sajbán is nagyszerűen focizott ma. (paksifc.hu)

Olvastad már?
NB I: Felejthető meccsen ikszelt a Fradi a Honvéddal – tabella
A Ferencváros és a Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott egymással az OTP Bank Liga 19. fordulójának szerdai esti zárómeccsén.
Elolvasom

Puskás Akadémia - DVTK 2-2

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): - A legnyugodtabb embert is kirázta a székből ez a mérkőzés, kár, hogy nem volt több néző. Számomra viszont nem volt kellemes élmény. Az első félidőben simán lőhettünk volna két gólt, és akkor a másodikban még két-három gólt kap a DVTK. Beszéljünk a fociról, nem akarom a bírói döntéseket kommentálni. Szeretném élvezni a focit, azonban bántó, hogy döntő szituációkban nem lőttünk be ziccert. Az is bántó, hogy Plšek lövése után a bíró nem látta a tiszta kezezést, ami minimálisan olyan volt, mint a 11-esnél. Ha másként ítél, akkor megnyerjük a mérkőzést. A bírói döntések miatt idegessé vált a második félidő. A DVTK szinte kapuralövés nélkül szerzett két gólt, ezért dicséretet érdemelnek. Nekünk ezen még dolgoznunk kell, ha csak 90 százalékban kihasználjuk a helyzetünket, akkor 3-0-ra nyerünk. A foci igazságos, ilyen játékkal nem érdemeltünk volna vereséget. A saját csapatomnak köszönöm a játékot, és hogy létszámhátrányban is becsülettel küzdött. (dvtk.eu)

Feczkó Tamás (DVTK): - Nagyon csalódott vagyok, mert kezünkben volt a győzelem, az ilyen mérkőzéseket meg kell nyerni. Az első félidőben az egész bajnokság leggyengébb teljesítményét nyújtottuk. A pálya középső harmadában rengeteg labdát adtunk el, nem tudtunk támadást építeni, nem tudtuk azt játszani, amire készültünk, és nem tudtunk az ellenfél védelme mögé kerülni Azonban csapatom mentális erejét bizonyítja, hogy hátrányba kerültünk, mégis magunk javára tudtuk fordítani a mérkőzést. Vezetésünk birtokában 4-5 olyan kontrát vezettünk, amit góllal kellett volna befejezni, azonban rendre rossz megoldásokat választottunk. Az utolsó utáni pillanatban egy fegyelmezetlenség miatt - a mi bedobásunk után rúgott szögletet a hazai csapat - két pontot Felcsúton hagytunk. Egy borsodi gyereknek így kell debütálni a DVTK-ban, nem véletlenül akartuk mindenáron leigazolni Molnár Gábort. Ezek a megoldások benne vannak, biztos vagyok benne, hogy még a ma látottnál is jobb lesz. (dvtk.eu)

Ferencváros - Budapest Honvéd 0-0

Szergej Rebrov (Ferencváros):Nehéz mérkőzés volt. Nem lehet minden találkozót megnyerni, néha ilyen eredmények is születnek. Vannak játékosok, akiknek elégedett vagyok a teljesítményével. Nem könnyű úgy játszani, hogy az ellenfél kilenc emberrel védekezik. Mindkét csapat veszített most két pontot. Ha nem használjuk ki a helyzeteinket, akkor ez lesz a végeredmény. Nem lepődtem meg Sannino taktikáján. Az előző meccsünkön agresszívabbak voltak, de a belső védőik most is jól helyezkedtek, nem hagytak helyet maguk mögött, nem egyszerű az ilyen védelmeket feltörni (...) Nyilván könnyebb irányítani a mérkőzést, ha vezetünk, persze akkor a Honvéd is jobban támadott volna. A gyors gólok mindig önbizalmat adnak a csapatnak, most ez nem sikerült. Mint említettem, ha nem használjuk ki a helyzeteinket, nem leszünk eredményesek. (fradi.hu)

Giuseppe Sannino (Budapest Honvéd): - Nem tudtam, hogy először szerzett pontot a Honvéd a Groupama Arénában. De a számokon túl egy erős ellenféllel szemben állták a sarat a játékosaim az utolsó pillanatig. Ez sokat elárul, hiszen sok sérültünk és eltiltottunk volt. Megérdemelten szereztünk egy pontot. (M4 Sport)

Olvastad már?
NB I: Hármat vágott a Paks, kapusgóllal ikszelt a Puskás, Debrecenben botlott a Vidi – eredmények, videók
A Paks magabiztos háromgólos győzelmet aratott a Kaposvár vendégeként, a félórát emberhátrányban játszó Puskás Akadémia a hajrában kapusgóllal mentett pontot a Diósgyőr ellen, míg a MOL Fehérvár FC a Debrecen vendégeként hullajtott pontokat az NB I 19. fordulójának kora esti mérkőzésein.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz