A DVSC korosztályos válogatott tehetsége a Salzburghoz igazolt - hivatalos

A 16 esztendős futballista a téli felkészülést a Loki felnőtt csapatával végezhette, most pedig a neves osztrák klubhoz került.
Budai László 2018. február 17., szombat 14:25
A 16 esztendős futballista a téli felkészülést a Loki felnőtt csapatával végezhette, most pedig a neves osztrák klubhoz került.
Szerző: Budai László 2018. február 17., szombat 14:25

A DVSC fiatal játékosa, Bukta Csaba a Red Bull Salzburg akadémiájára igazolt – tudta meg a csakfoci.hu, a hírt pedig a DVSC hivatalos honlapja is megerősítette. Úgy tudjuk, az osztrák klub megvásárolta a 16 esztendős labdarúgó játékjogát, a felek már mindenben megállapodtak egymással, még a FIFA jóváhagyását kell megvárni az ügyben. Ez minden olyan esetben természetes, amikor nem nagykorú futballista külföldi szerződéséről van szó.

Információink szerint a korosztályos válogatott Bukta már az orvosi vizsgálatokon is megfelelt, és 2,5 éves szerződést köt a Salzburg akadémiájával. A játékos hétfőn kezdi meg a felkészülést az osztrákokkal.

Bukta ugyanazt az utat járhatja be, mint Szoboszlai Dominik, illetve a szintén Salzburgban nevelkedő Mester Csaba, Majos Sámuel kettős. Azaz, a Salzburg fiókcsapatában, az osztrák másodosztályú Lieferingben is számításba vehetik, majd a Salzburg felnőtt csapata, később pedig a többi Red Bull-érdekeltségű együttes is szóba jöhet a játékos kapcsán.

Bukta eddig a Loki U17-es csapatában szerepelt, de a tehetséges játékos télen – az U19-es korosztályt átlépve – rögtön a felnőtt együttessel kezdhette meg a felkészülést. Pályára is lépett a Loki edzőmérkőzésén.

Több külföldi klub is figyelemmel kísérte Bukta karrierjét, végül pedig az a Salzburg szerződteti, amely hónapok óta figyelte a labdarúgót.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz