Nem az eredménytelenség a legfájóbb Diósgyőrben - megszólalt a sportigazgató

Benczés Miklós sportigazgató szerint eltávolodott egymástól a diósgyőri csapat és a szurkolótábor.
Mokány Lajos 2016. szeptember 28., szerda 8:23
Benczés Miklós sportigazgató szerint eltávolodott egymástól a diósgyőri csapat és a szurkolótábor.
Szerző: Mokány Lajos 2016. szeptember 28., szerda 8:23

A sereghajtó vezetője a klub honlapjának beszélt hosszabban a kialakult helyzetről.

Mi az oka annak meglátásod szerint, hogy kilenc mérkőzés óta nem tudott győzni a csapat és ennek folyományaként utolsók vagyunk a tabellán?

- Jól kezdte a csapat a bajnokságot, hiszen két bravúrgyőzelmet arattunk. Mondhatjuk, hogy a Ferencváros elleni találkozó után felszínre törtek a problémák, ami talán előre jelezhető volt, hiszen nem szokványos ekkora váltás a játékoskeretben és a szakmai stábban, mint amit nyáron átéltünk. A csapat a hosszú negatív szériája ennek ellenére sem volt indokolt. Néhány labdarúgónk kivételével sem a korábbi, sem pedig az új igazolásaink nem hozzák azt a teljesítményt, ami tőlük elvárható lenne. Ami azonban nekem különösen fáj diósgyőriként, hogy eltávolodott egymástól a szurkolótábor és a csapat, pedig egymás nélkül nagyon nehéz lenne léteznünk.

A DVTK - DVSC mérkőzés után a drukkerek felháborodtak. Tervezi a klub, hogy valamilyen formában reagál erre?

- A klubvezetés már felvette a kapcsolatot a szurkolói csoportok vezetőivel, a napokban várom majd őket, hogy kötetlen formában minden felvetődő kérdésről egyeztethessünk. Nincs semmilyen titkolnivalónk, és a problémákról nyíltan beszélnünk kell. Ez a játék a szurkolókért van, nélkülük nincs értelme csinálni.

A szezon előtt nem határozott meg a klubvezetés célt, változott a helyzet?

- Ha abból indulok ki, hogy 11 forduló után 11 pont a hátárnyunk a dobogótól, akkor mondhatnám, hogy a helyzetünk nem kilátástalan, sőt. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a jelenlegi formánk és a következő mérkőzéseink miatt nem lesznek könnyű heteink, a Videoton, az Újpest és a Ferencváros a következő ellenfeleink. A kiesés meg sem fordul a fejemben, a csapatnak minimálisan a középmezőnyben kell végeznie.

Ha már szóba hoztad, mire számítasz a következő hetekben?

- Diósgyőr az a hely, ahol csúszni-mászni kell a pályán és minden mérkőzés közben meghalni egy kicsit. Ha ezt elértük, akkor eredménytől függetlenül a szurkolók meg fogják tapsolni a csapatot, ahogyan tették ezt a Ferencváros elleni mérkőzés után is. Ezért más ez a hely, mint a világ bármely pontja. Először ez sikerüljön, utána beszélhetünk eredményességről. Ha mindenki a szívét-lelkét kiteszi, akkor jönni fognak a pontok is.

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbítja nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Kisvárda
Horvát távozó
Távozik a 2022 nyara óta 46 tétmeccsen szerepet kapott Dominik Kovacic. A védő október 6-óta - sérülése miatt - nem lépett pályára. (Kisvárda FC)
Tovább az összes átigazoláshoz