Diósgyőr: Spanyolországból hazatérő légióst igazolhatnak

Először játszhat az NB I-ben a magyar utánpótlás-válogatott középpályás, Tajti Mátyás, aki édesapja révén kerülhet a DVTK-hoz. Később születhet majd döntés az ügyében.
Dudás Gábor 2018. július 9., hétfő 11:59
Először játszhat az NB I-ben a magyar utánpótlás-válogatott középpályás, Tajti Mátyás, aki édesapja révén kerülhet a DVTK-hoz. Később születhet majd döntés az ügyében.
Szerző: Dudás Gábor 2018. július 9., hétfő 11:59

Az amigeleken.hu diósgyőri szurkolói portál információi szerint Miskolcon járt Tajti Mátyás, a spanyol Málaga magyar utánpótlás-válogatott középpályása, aki nem mellesleg ifj. Tajti József sportigazgató fia is egyben. Diósgyőrbe való szerződéséről később születik döntés a lap szerint.

A 20 éves Tajti Mátyás a Puskás Akadémiáról került a Bercelona ificsapatához 2014-ben, majd két évet töltött el a katalánoknál, többek között az ifi-Bl-ben is játszva, hogy aztán 2016 nyarán Málagába kerüljön. A tehetséges középpályás a helyi B-csapat játékosa lett, de több alkalommal a "nagyok" edzésén is megfordult az andalúziai kék-fehéreknél, bemutatkozása azonban elmaradt az első keretben.

A 2017-2018-as bajnoki szezonban bajnoki címet szerzett a Málaga tartalékcsapatával a Tercera Divisiónban, azaz a spanyol negyedosztályban.

Tajti az U17-es, az U19-es és az U21-es válogatottnak is tagja volt, néhány hete Michael Boris szövetségi edző az azeriek elleni felkészülési találkozóra is meghívta az U21-es keretbe és a 3-3-as meccsen a magyar csapat harmadik gólját Tajti szerezte.

Eközben egy volt diósgyőri játékos is klubot vált:

Olvastad már?
Egy magyarral kevesebb a DAC-ban – távozik a válogatottba behívott játékos
A csakfoci.hu információi szerint Kocsis Gergő távozik Dunaszerdahelyről, miután szerződést bontott a szlovák élvonalban a 3. helyen végzett DAC-cal. A 24 éves játékos így szabadon igazolhatóvá vált.
Elolvasom

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz