Bejelentették: Válogatott védő a Diósgyőr első téli igazolása

Hysen Memolla személyében 27 éves albán válogatott játékost szerződtetett a DVTK, alig néhány nappal az őszi idény lezárulatát követően.
Dudás Gábor 2019. december 19., csütörtök 12:05
Hysen Memolla személyében 27 éves albán válogatott játékost szerződtetett a DVTK, alig néhány nappal az őszi idény lezárulatát követően.
Szerző: Dudás Gábor 2019. december 19., csütörtök 12:05

Olaszországban nevelkedett albán válogatott balhátvédet igazolt a DVTK. A 27 éves olasz és albán állampolgársággal is rendelkező Hysen Memolla a hét elején átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, majd aláírta a szerződését a borsodiakkal, és a felkészülést január 3-án már új csapatával kezdi meg.

- Nagyon örülök, hogy részese lehetek a DVTK-családnak - mondta Memolla a dvtk.eu-nak. - Ígérem, hogy a legjobb tudásom szerint fogom majd segíteni a klubot, hogy elérje a kitűzött céljait. A vasárnapi szezonzáró mérkőzést a lelátóról szurkoltam végig, csodálatos ez a stadion, fantasztikus a szurkolótábor. Bízom benne, hogy sok boldog pillanatot élünk majd át együtt.

- Nagyon örülök, hogy Hysen Memolla hozzánk szerződött, hiszen személyében védelem bal oldalára egy olyan játékost tudtunk igazolni, aki nagyon agresszív, igazi párharckereső játékos és hatékonyan tudja támogatni a szélen a támadásokat - nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Olasz és albán állampolgársággal is rendelkezik és már háromszoros albán válogatottnak mondhatja magát.

Leigazolása előtt a teljesítményét nem csak a videó elemzések alapján térképeztük fel, hanem sikerült egyéb információkat is begyűjteni róla, hiszen a Hajduk Splitben játékostársa volt Mirko Ivanovski és Futács Márkó is.

A Finnországban mutatott játékával kapcsolatban pedig Árki Gábor volt a segítségünkre, aki korábban játszott ott, és a kapcsolatai révén utána tudtunk érdeklődni. Mindenki megerősítette azokat az információkat, amik a videók alapján megfogalmazódtak bennünk is. Mindenképpen erősítés lesz a számunkra - tette hozzá.

A 187 centiméter magas Memolla korábban a szlovén és a horvát élvonalban, illetve a Serie B-ben is szerepelt, legutóbb pedig a finn KPV játékosa volt. Az itteni bajnokság befejezése után szabaddá vált, és tavasszal már a DVTK mezében lép majd pályára. A bekk 3-szoros albán válogatottnak mondhatja magát, legutóbb 2018 márciusábasn lépett pályára címeres mezben, de idén ősszel a Törökország, az Andorra és a Franciaország elleni találkozók során is a keret tagja volt.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz