Portugál-magyar: A honosított védő szerint Storck terve megfelelő

Paulo Vinícius saját bevallása szerint gyorsan beilleszkedett a magyar labdarúgó-válogatottba.
Mokány Lajos 2017. március 23., csütörtök 20:26
Paulo Vinícius saját bevallása szerint gyorsan beilleszkedett a magyar labdarúgó-válogatottba.
Szerző: Mokány Lajos 2017. március 23., csütörtök 20:26

"Könnyű és jó döntés volt" - mondta a magyar állampolgárság megszerzéséről a Videoton brazil születésű védője. "Nagyon jól érzem magam a válogatottnál, a játékosok azonnal befogadtak és mindent megtettek, hogy könnyedén beilleszkedjek.”

A nemzeti együttes soron következő mérkőzéséről, az Európa-bajnok portugálok elleni, szombati világbajnoki selejtezőről úgy vélekedett, hogy nagyon nehéz feladat vár a csapatra Lisszabonban, de fizikailag és mentálisan is készen állnak a játékosok és személy szerint ő is. Hozzátette: a szakmai stáb megfelelő tervvel készült a találkozóra, azt azonban mindenkinek százszázalékosan kell végrehajtania ahhoz, hogy bravúrt sikerüljön végrehajtani.

 

Elárulta, nagyon fontos nap lesz az életében a szombati, így családja is elutazott a portugál fővárosba, hogy a helyszínen tekintse meg esetleges válogatottbeli debütálását.

Bernd Storck szövetségi kapitány csapata szombaton 20.45-től a Benfica stadionjában mérkőzik Portugáliával, amelyet győzelem esetén megelőzne, így „fél távnál” a pótselejtezőt érő második helyen állna. Ugyanakkor vereség esetén ötpontos hátrányba kerülne aktuális ellenfelével szemben, azaz messze kerülne a 2018-as, oroszországi világbajnokságtól. A csoportot Svájc vezeti százszázalékos teljesítménnyel.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz