Osztályt váltott Magyarország a Nemzetek Ligájában: Románia és Szlovákia is ellenfél lehet

A C-liga helyett jövőre már a B-ben szerepel majd a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában. Megvan a lehetséges ellenfelek listája is.
Dudás Gábor 2019. szeptember 24., kedd 21:12
A C-liga helyett jövőre már a B-ben szerepel majd a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában. Megvan a lehetséges ellenfelek listája is.
Szerző: Dudás Gábor 2019. szeptember 24., kedd 21:12

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) átalakította a Nemzetek Ligája osztályait, melynek nyomán a magyar válogatott a harmadik vonalból a másodikba került.

Az UEFA honlapjának keddi beszámolója szerint az A-, a B- és a C-liga mezőnye egyaránt 16 csapatos lesz a sorozat 2020–21-es idényében, míg korábban az első két osztályban csak 12-12 nemzeti együttes, a harmadikban pedig 15 szerepelt.

A változtatás azt jelenti, hogy az élvonaltól búcsúzó Németország, Izland, Horvátország és Lengyelország mégis a legjobbak között maradhat, és szintén nem esett ki a második vonalból Szlovákia, Törökország, Írország és Észak-Írország.

A C-ligából feljutott négy csoportgyőztesen túl pedig a csoportmásodikok, így Magyarország is a második vonalba kerülnek át.

A C-ligát a D-ből töltik fel úgy, hogy a legalsó ligában csak a sorozat első, 2018–19-es idényének hét leggyengébb csapata marad.

Az első három osztályban így négy darab négycsapatos csoportot alakítanak majd ki jövő március 3-án, az amszterdami sorsoláson, a D-ben pedig egy három- és egy négytagú csoport lesz. A csoportküzdelmeket jövő ősszel rendezik úgy, hogy szeptemberben, októberben és novemberben is egy-egy dupla fordulóra kerül sor. Az A-liga négy csoportgyőztese 2021 júniusában küzd meg egymással a négyes fináléban. (az MTI híre nyomán)

A Nemzetek Ligája csoportbeosztása:

A-liga: Portugália, Hollandia, Anglia, Svájc, Belgium, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Bosznia-Hercegovina, Ukrajna, Dánia, Svédország, Horvátország, Lengyelország, Németország, Izland

B-liga: Oroszország, Ausztria, Wales, Csehország, Skócia, Norvégia, Szerbia, Finnország, Szlovákia, Törökország, Írország, Észak-Írország, Bulgária, Izrael, MAGYARORSZÁG, Románia

C-liga: Görögország, Albánia, Montenegró, Georgia, Észak-Macedónia, Koszovó, Fehéroroszország, Ciprus, Észtország, Szlovénia, Litvánia, Luxemburg, Örményország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Moldova

D-liga: Gibraltár, Feröer-szigetek, Lettország, Liechtenstein, Andorra, Málta, San Marino

Neked ajánljuk
Átigazolások
Honvéd
Futács Márkó
A sportal.hu információi szerint Futács Márkó a Honvédnál folytathatja a pályafutását. A 34 éves, 3-szoros magyar válogatott csatár jelenleg szabadon igazolható, legutóbb az MTK-ban játszott.
Puskás Akadémia
Batik Bence
Az nb1.hu úgy tudja, nem hosszabbítják meg Batik Bence szezon végén lejáró szerződését. A korábbi Fradi-játékos helyét az angol harmadosztályú Charltonban játszó Terell Thomas veheti át.
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Tovább az összes átigazoláshoz