Bogdán az EL-ben debütálhatna: "Lehetőséget kaptam, hogy újra tűzközelben legyek"

A magyar válogatott kapusát több csapat is szerette volna megszerezni, de végül a Hibernian mellett döntött. Bogdán Ádám a skótoknál élni szeretne a lehetőséggel és bennragadna a kapuban.
Csakfoci Admin 2018. július 7., szombat 11:02
A magyar válogatott kapusát több csapat is szerette volna megszerezni, de végül a Hibernian mellett döntött. Bogdán Ádám a skótoknál élni szeretne a lehetőséggel és bennragadna a kapuban.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. július 7., szombat 11:02

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Liverpool magyar válogatott kapusa, Bogdán Ádám a skót Hibernian csapatánál folytatja pályafutását, egy évig, kölcsönben. Az 30 éves játékos az M4 Sportnak nyilatkozott első benyomásairól, céljairól, valamint döntésének hátteréről.

Több helyről is érdeklődtek irántam, de alapvetően mindenhol gondot okozott egy kicsit, hogy sokat kihagytam. A Hibernian pedig végig akart engem. Neil Lennonnal beszélgettem telefonon, korábban már együtt dolgoztam vele, úgyhogy végül ez is segített a döntésben, hogy ide kerüljek – kezdte az M4 Sportnak Bogdán Ádám. – Az első benyomásaim nagyon jók, hiszen egy profi és nagy klubhoz kerültem. Mindenki nagyon rendesen fogadott és már két napja edzek. Az edzések minősége is nagyon rendben van, rendkívül magas intenzitásúak. Következik a jövő héten az Európa Liga-selejtező.

A 20-szoros magyar válogatott kapus személyes céljairól is ejtett pár szót.

A célok egyértelműek. Kaptam egy lehetőséget arra, hogy hosszú kihagyás után újra tűzközelben legyek és esélyt arra, hogy játsszam. Nyilvánvalóan ez nem lesz olyan egyszerű, mint ahogy most kijelentettem. Edzéseken bizonyítanám, hogy lehet rám számítani, s ha lehetőséget kapok, élni is szeretnék vele és bennragadni a kapuban.

Végül térdének állapotáról is beszélt.

A lábam rendben van, de azért kell még egy-két hét, hogy az erőnléti edzőmmel együtt a formámat visszanyerjem. Edzőmeccseket fogunk játszani, aztán következik az Európa Liga, gyorsan kell reagálni és regenerálódni – tette hozzá.

Bogdán csapata, a Hibernian július 12-én már az Európa Liga selejtezőjében a feröeri NSÍ Runavík ellen lép pályára.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz