A debütáló Vinícius: "20-25 percig voltunk méltó ellenfelei Portugáliának"

Vinícius Paulo a portugálok ellen debütált, de nem teljesen ilyen mérkőzésre számított.
Privacsek András 2017. március 26., vasárnap 11:53
Vinícius Paulo a portugálok ellen debütált, de nem teljesen ilyen mérkőzésre számított.
Szerző: Privacsek András 2017. március 26., vasárnap 11:53

- Vegyesek az érzéseim most a mérkőzés után. Egyfelől nagy boldogság számomra, hogy bemutatkozhattam a magyar válogatottban, ugyanakkor az eredmény miatt szomorú vagyok, hiszen nem vereséggel szerettem volna debütálni. Tisztában voltunk azzal, hogy nem vár ránk könnyű találkozó az Európa-bajnok otthonában, de sajnos nem sikerült olyan jó teljesítményt nyújtanunk, amilyet elterveztünk. Igaz, az első 20-25 percben egyenrangú ellenfelei voltunk a hazaiaknak, azonban a bekapott gól után már nem tudtunk olyan intenzíven játszani, mint 0-0-nál. A jövőben ki kell nyújtanunk ezeket a pozitív periódusokat. A saját teljesítményemet, ilyen rövid idővel a találkozó után, még nem tudom értékelni. Ami biztos, hogy készülnünk kell a következő idegenbeli vb-selejtezőnkre, amelyet majd júniusban Andorra ellen játsszunk. Amíg matematikai esélyünk van arra, hogy kijussunk a vb-re, addig nem mondunk le erről, de nem is számolgatunk, csak az előttünk álló meccsre összpontosítunk. Az első válogatott mérkőzésem után nem cseréltem senkivel sem el a mezemet, ezt hazaviszem magammal Székesfehérvárra, és megtartom emlékbe – nyilatkozta a vidi.hu-nak Vinícius Paulo.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz