MK: A Honvéd ellen is 0-1 állt az eredményjelzőn - Kuttor a hátrány ellenére nagyon bízik a továbbjutásban

A Debrecen 1-0-s előnnyel utazik a Magyar Kupa első negyeddőntőjének visszavágójára Mezőkövesdre, melyet kedden 20 órakor rendeznek.
Privacsek András 2019. április 2., kedd 16:49
A Debrecen 1-0-s előnnyel utazik a Magyar Kupa első negyeddőntőjének visszavágójára Mezőkövesdre, melyet kedden 20 órakor rendeznek.
Szerző: Privacsek András 2019. április 2., kedd 16:49

Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője a Honvéd elleni bajnokin aratott 3-1-es győzelemből merítene erőt, főleg azért, mert szombaton is 0-1-ről kellett felállniuk.

- Boldogsággal tölt el, hogy számíthatok a játékosaimra. Ez a hétvégi diadal erőt ad a folytatáshoz, ami abból a szempontból is jól jön, mert a Loki elleni negyeddöntőt vesztes állásból kell a magunk javára fordítani. Szombaton ugyancsak 0-1 állt az eredményjelzőn, és percek alatt sikerült fordítanunk, most pedig egy komplett mérkőzés áll majd a rendelkezésünkre. Tudom, hogy ezúttal is a végsőkig küzdeni fogunk, amiben sokat segíthet lelkes közönségünk is, elvégre a Magyar Kupa legjobb négy együttese közé jutni nagy dolog lenne. Jelenleg ez a feladatunk, remélem, kedd este is örömet tudunk szerezni a mezőkövesdieknek - mondta Kuttor a mezokovesdzsory.hu-nak.

További párosítások:

szerda

15:30 Soroksár - Puskás Akadémia (az első mérkőzésen: 1-1)
18:00 Vidi - Ferencváros (az első mérkőzésen: 2-1)
18:00 Honvéd - Budaörs (az első mérkőzésen: 2-1)

Olvastad már?
Kassai megkapta a Vidi-Fradi MK-visszavágót – bíróküldés
A Magyar Labdarúgó Szövetség kijelölte a Magyar Kupa-negyeddöntők második mérkőzéseinek játékvezetőit: Mezőkövesden Szőts, Soroksáron Kovács dirigál, míg a Honvéd-Budaörs találkozón Bogár vezet.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz