A Celtic-et kiejtő román bajnok ellen is megőrizte veretlenségét László Csaba Sepsije

Traoré és a BL-hősök nem játszottak, így László Csabáék a listavezető ellen is ki tudták harcolni a döntetlent.
Csakfoci Admin 2019. augusztus 18., vasárnap 18:00
Traoré és a BL-hősök nem játszottak, így László Csabáék a listavezető ellen is ki tudták harcolni a döntetlent.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. augusztus 18., vasárnap 18:00

Szombaton a BL-ben a Celtic elleni hazai 1-1 után idegenben 3-4-gyel továbblépő román bajnoki címvédő, a CFR Cluj volt a Sepsi OSK vendége a román bajnokságban. A ligában még veretlen kolozsváriak a Bajnokok Ligája-bravúrt elérő kezdőjükhöz képest 10 változással léptek pályára - az Újpestről igazolt Lacina Traoré azonban így sem fért be a keretbe.

László Csaba együttese nem kezdte jól a mérkőzést, már 10 perc után magáénak tudhatta a vezetést a listavezető kolozsvári csapat, de a Sepsi a 30. percben egyenlíteni tudott. Bár a második félidőben a CFR játszott veszélyesebben, a hazaiak meg tudták őrizni az eredményt, így a magyar tulajdonban lévő sepsiszentgyörgyi csapat továbbra is veretlenül áll az élvonal hetedik, épphogy alsóházi helyén 5 döntetlennel és 1 győzelemmel.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz