Megszólalt a Videoton szélsője a magyar állampolgársága és a válogatottság kapcsán.

Fotó: www.vidi.hu

Mint ismeretes, Asmir Suljic (avagy Suljic Asmir) péntektől hivatalosan is magyar állampolgár, a Videoton bosnyák születésű játékosa a brazil származású Viníciusszal együtt tette le az esküt Székesfehérváron.

A szélső így a magyar válogatottban is futballozhat majd (2018-tól, ugyanis egyelőre nem tartózkodik öt éve, életvitelszerűen hazánkban), erről is beszélt a klix.ba oldalán a 25 éves futballista, aki korábban Újpesten is szerepelt.

- Esküt tettem és hivatalosan is megszereztem a magyar állampolgárságot, így megnyílt előttem az út a magyar válogatott felé. Most már a nemzeti csapat irányítóin múlik, hogy meghívnak-e. Természetesen szerettem volna a szülőhazám csapatában szerepelni, de soha nem kaptam meg az esélyt, pedig szerintem megérdemeltem volna, hogy legalább a keretbe bekerüljek. Ez végül nem történt meg, de nem vagyok csalódott, hiszen így annak az országnak a játékosa lehetek, amelyben elismernek és számolnak velem. Hálás vagyok ezért a lehetőségért, amit kaptam, szeretném is kihasználni.

 

Ami pedig az NB I-ben listavezető Videotont és ottani szerepét illeti, Suljic így nyilatkozott.

- A szezon elején valamennyi mérkőzésen játszottam a nemzetközi kupában, a csapat egyi legjobbja voltam, de megsérültem, így az őszi szezon nagy részében nem nagyon játszhattam, de most már egészséges vagyok és alapembernek számítok. Egy gólom és három gólpasszom van eddig, a csapat vezet a táblázatot és bajnokok akarunk lenni – tette hozzá.

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat