A REAC éveken keresztül szerepelt az NB I-ben, aztán jött a bukás. 2012 tavaszán egyszerre hat játékos csuklóján kattant a bilincs. A Központi Nyomozó Főügyészség 2013. májusában emelt vádat vesztegetés miatt a csapat meccseit megvásároló két férfi, továbbá a REAC 15 volt játékosa és vezetőedzője ellen.

A vádirat szerint a 2007 és 2009 közötti időszakban legalább hat NB I-es mérkőzést befolyásoltak. Meccsenként 2-3 játékost igyekeztek beszervezni, főképp védőket. Megmondták nekik, hogy milyen eredményt várnak el tőlük, és ezért mennyi pénzt kaphatnak. A manipulációért rendszerint felajánlott összeg 2000-2500 Euro volt játékosonként. Az utasítás többnyire úgy szólt, hogy a csapat egy megadott gólkülönbséggel veszítsen. Ez történt az MTK és a Honvéd ellen, Diósgyőrben és Kecskeméten is.

Nem csupán a csapat roppant össze. 2012-ben a REAC volt klubigazgatója Kutasi Róbert egy zuglói toronyházról a mélybe vetette magát, öngyilkos lett. Kutasi a fogadási csalások elleni küzdelem egyik szószólójaként volt ismert. Egy időben az MLSZ elnökségének tagja volt, majd az NB II-es bizottságot vezette.

Az ügyészség szerint azonban a klubelnök szintén sáros volt. Ő maga rángatta bele a bundázásba a játékosait és a vezetőedzőt. Akinek ez nem tetszett, az mehetett.

Az ítélőtábla három játékos büntetését súlyosította. Őket első fokon még csak pénzbüntetésre ítélték, most felfüggesztett börtönt és eltiltást kaptak. A többiek ítélete lényegében nem változott, és senkinek nem kell börtönbe mennie. A bíróság szerint a REAC volt vezetőedzőjét is felelősség terheli.

Aczél Zoltánnak az a bűne, hogy tudott a bundázásról, de szemet hunyt felette, ezért kapott felfüggesztettet: „A vádlott vezetőedzői feladata lett volna a versenyző csapat legjobb tudása szerinti összeállítása a mérkőzés megnyerése érdekében. Ezzel szemben azokat a játékosokat állított a játékba, akik általa is tudottan elfogadták a mérkőzés elvesztéséért ígért jogtalan előnyt, és pályára lépve ennek megfelelően is játszottak.”

A Fővárosi Ítélőtábla kevésbé foglalkozott Kenesei Zoltán és Lázár Mátyás szerepével. Megállapította ugyan, hogy ők voltak a fogadási csalások szervezői, és közvetítőkön keresztül ők fizették le a játékosokat, de a büntetésükön nem súlyosbított és nem is enyhített.

Mindkettőjüknek maradt az egy év felfüggesztett és az 500 ezer forint pénzbírság. Kenesei és Lázár ellen ugyancsak korrupciós bűncselekmények miatt még két másik bíróságon is zajlik eljárás. A fő kérdésre azonban az igazságszolgáltatás máig sem adott választ. Kik, mikor és mekkora nyereséget zsebeltek be abból, hogy a REAC vereségeire fogadtak, amely aztán a rákospalotai klub szétzülléséhez és bukásához vezetett.

A teljes cikket ITT olvashatod – kattints!