Vereség Rossi második idegenbeli meccsén is: Orbánnal a védelemben kaptunk ki Görögországban

A magyar válogatott kiegyenlített mérkőzésen maradt alul a görögökkel szemben a Nemzetek Ligájában, egy második félidei fejesgól döntött.
Csakfoci Admin 2018. október 12., péntek 22:43
A magyar válogatott kiegyenlített mérkőzésen maradt alul a görögökkel szemben a Nemzetek Ligájában, egy második félidei fejesgól döntött.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. október 12., péntek 22:43

Harmadik Nemzetek Ligája-mérkőzésén Görögországban lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatott. Marco Rossi együttese a finnek elleni vereség (0-1), valamint a görögök hazai legyőzése (2-1) után első idegenbeli pontjaira hajtott az igencsak foghíjas athéni stadionban. A mieink olasz szövetségi kapitánya a kezdőcsapatba jelölte a debütáló Willi Orbánt, valamint Kalmár Zsolt is a kezdő sípszótól kapott helyet a középpályán.

I. félidő

Az első percekben a görögök támadtak többet különösebb veszély nélkül, aztán kisebb mezőnyfölénybe kerültünk, és lehetőségek is adódtak a magyarok előtt: Varga jobb oldali beadása után Szalai fejelt mellé, majd Varga szabadrúgása kevéssel szállt a kapu fölé. A játékot sok technikai hiba tarkította, a német játékvezető pedig a sárga lapokkal sem sáfárkodott, az első játékrészben a görögöknek hármat, a mieinknek kettőt osztott ki.

II. félidő

A szünetben csak a görögök változtattak, a mieinknél az 54. percben jött az első változtatás, Kovács István váltotta Kalmár Zsoltot. A játék továbbra is többségében mezőnyben zajlott, a 65. percben azonban megszerezték a vezetést a hazaiak: Orbán vágta ki a labdát, de újabb beadás érkezett görög részről, Mitroglou pedig az addig magabiztosan játszó Orbán mellől a kapunkba fejelt (1-0). Újítania kellett volna a magyaroknak, Rossi cserékkel próbálkozott, de hiába álltunk át három védőre, nem sikerült igazi helyzetig jutnunk.

Az ötperces hosszabbítás elején Gulácsinak kellett még nagyot védenie, az utolsó pillanatokban pedig egy kezezés miatt kaphattunk volna büntetőt, de a játékvezető továbbot intett. A görögök 1-0-ra nyertek, a magyar válogatott az eddig megszerezhető kilenc pontból hármat gyűjtött be a Nemzetek Ligájában, idegenben pedig továbbra is lőtt gól, illetve szerzett pont nélkül áll.

Görögország – Magyarország 1-0 (0-0)

Gólszerző: Mitroglou 65.

Görögország: Barkasz – Bakakisz, Papasztathopulosz, Manolasz, Cimikasz – Zeca, Kurbelisz (Ciolisz, 46.) – Bakaszetasz, Fortunisz, Pelkasz (Lazaros, 85.)– Mitroglu

Magyarország: Gulácsi – Bese (Németh K., 75.), Orbán, Kádár, Fiola – Nagy Á., Kleinheisler – Varga R. (Nagy D., 68.), Kalmár Zs. (Kovács I., 54.), Sallai R. – Szalai

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz