A német válogatott azonnal ránk ijesztett: Götze passza után Draxler talált a hálóba, de – tévesen – nem adták meg a gólt. Kellett pár perc, amíg magához tért a magyar válogatott, az első percekben óriási fölényben játszott a világbajnok, Götze közeli próbálkozása, valamint Müller átlövése is veszélyes volt.

Idővel aztán kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, egy-egy magyar támadásra is futotta: a legveszélyesebb lehetőség Dzsudzsák előtt adódott, akinek 17 méteres löketét azonban fogta Neuer. A 39. percben aztán előnybe kerültek a hazaiak: egy szépen kijátszott akció végén Lang a saját kapujába talált (a gólpasszt adó Hector talán lesen volt), így 1-0-al fordultak a csapatok.

Fordulás után is inkább a németek irányítottak, bár ezúttal nem volt akkora a fölényük. Mégis növelték előnyüket: a lesen álló Gomez fejesét még fogta Király, Müller azonban értékesítette a kipattanót a 63. percben (2-0). A csereként beállt Priskin azonnal szépíthetett volna, ám nagy helyzetben a kapu fölé emelt. A folytatásban inkább mezőnyjáték zajlott, a magyar válogatott egy újoncot is avatott: Bese Barnabás a 82. percben debütált a végül 2-0-s hazai sikert hozó felkészülési találkozón. (Fotó: MTI)

Lang öngólja:

Müller gólja:

Draxler meg nem adott gólja:

Németország – Magyarország 2-0 (Lang, öngól 39., Müller 63.)