Skóciában is elkezdtek foglalkozni a magyar válogatott elleni mérkőzésükkel, amelyre majd március 27-én kerül majd sor.  Előtte, március 23-án a már George Leekens irányította nemzeti csapatunk Kazahsztánnal mérkőzik meg, a britek pedig a már általunk is ismert vb-csapattal, Costa Ricával (a közép-amerikaiakat 1-0-ra legyőztük novemberben), Glasgow-ban.

A hírhedt és legolvasottabb brit napilap, a The Sun skóciai kiadásában rövid áttekintést adott arról, mi várhat Alex McLeish csapatára majd a Groupama Arénában. Kiemelik, hogy a válogatottunk az 50. helyen áll a FIFA-világranglistán  – 18 hellyel a skótok mögött -, és hogy nem is olyan rég nagy sikert ért el a csapatunk azzal, hogy nem csak kijutott a 2016-os Eb-re, de a csoportjából elsőként továbblépve a legjobb 16-ig masírozott a franciaországi kontinenstornán.

Négy olyan játékost is megneveztek, akikre szerintük figyelniük kell majd a vendégeknek, és akik szerintük a “sztárjátékosaink”. Gulácsi Péter kapcsán a Bundesliga-tapasztalatát emelik ki, Dzsudzsák Balázsról leírják, hogy a PSV légiósa is volt és hogy kétszer volt az év játékosa Magyarországon, míg Szalai Ádám kapcsán a német bajnokságban és a válogatottban szerzett góljai miatt figyelmeztetnek.

Érdekes, hogy negyedikként az a Gera Zoltán lett kiemelve, aki nem is szerepel sérülése, illetve rehabilitációja miatt Leekens keretében, s akit a britek is jól ismernek a West Bromwich Albionból és a Fulham-ből. Gera 2017. március 25. óta, azaz majdnem kereken egy éve nem játszott a válogatottban, akkor a Portugália elleni, lisszaboni vb-selejtezőn (0-3) a 86. percig volt a pályán kezdőként.

A skót kerettel kapcsolatos hír, hogy McLeish kapitány kénytelen volt lemondani Kieran Tierney (Celtic), Russell Martin (Rangers) és Dylan McGeouch (Hibernian) szolgálatairól, és egyelőre Jack Hendry-t, a Celtic 22 éves védőjét hívta be a helyükre, egyébként is eléggé kísérletezős, több nagy nevet is nélkülöző keretébe.

Leekens: “Elmegyünk templomba a válogatottal” – elmondta, miért hagyta ki Sallait