A német szakember hétfő este a mérkőzés helyszínén tartott sajtótájékoztatón hozzátette, szükségük lenne a három pontra, de a legfontosabb, hogy ne szenvedjenek vereséget. Kiemelte, a csoportban viszonylag kiegyenlítettek az erőviszonyok, ezért nagyon szoros meccsre számít.

A görögök az észtek 1-0-ás legyőzésével kezdték az új sorozatot, Michael Skibbe szerint a finnek otthonában 1-0-ás vereséget szenvedett magyar válogatott nagyobb játékerőt képvisel, mint szombati riválisuk.

Az észtek elleni összecsapáson megsérült Konsztantinosz Mitrogluról szólva azt mondta, a bokájára kapott egy rúgást a támadó, de egyelőre úgy tűnik, nincs akadálya annak, hogy pályára lépjen.

A csapatkapitány Vaszileosz Toroszidisz arról beszélt, nem igazán lepte meg a magyarok finnországi veresége, ugyanis a mai futballban minden idegenbeli mérkőzés nagyon nehéz. Hozzátette, ezért is lesz nehéz dolguk kedden, ráadásul a magyarok számára élet-halál kérdés a győzelem.

Az MTI érdeklődésére hozzátette, természetesen elemezték már a magyar válogatottat, de nem szeretné elárulni, mely pontjain sebezhető Marco Rossi együttese.

Az Olimpiakosz futballistája elmondta, jó csapattal találkoznak majd kedden, a gárda gerincét továbbra is a 2016-os Európa-bajnokságon nyolcaddöntős együttes adja.

Toroszidisz sajnálatosnak nevezte, hogy zárt kapuk mögött rendezik meg az összecsapást, hiszen ők maguk is “forró hangulatú” mérkőzésekhez vannak szokva hazájukban.

A Groupama Arénában 20.45-kor kezdődő összecsapást zárt kapuk mögött rendezik az Európai Labdarúgó Szövetség büntetése nyomán, amelyet még a románok elleni 2015-ös Európa-bajnoki selejtezőn történtek miatt szabott ki. (MTI)

Rossi: “Sosem kerestem az alibit, mindig vállalom a felelősséget” – három helyen változhat a kezdő