A papírformának megfelelően a németek ragadták magukhoz a kezdeményezést. Az első húsz percben hol szabadrúgásból, hol szögletből veszélyeztettek a németek, de rendre elhibázták a kínálkozó lehetőségeiket. A 23. percben Yeboah szerzett labdát a tizenhatosunknál, de elpattant tőle Hottmann elé, aki óriási helyzetben nem találta el a magyar kaput. A következő percekben még egy sebességi fokozattal rákapcsoltak a németek, a fölényük a 34. percben góllá érett: Kühn cselezgetett a bal oldalon, majd középre adott, ahol mindenki előtt elcsúszott a labda, és az ott tartózkodó Yeboah elé került, aki az ötösről a bal alsóba perdített (0-1). Az első félidő ráadásában Kühn szabadrúgása után Hottmann fejelhetett 7 méterről, de a felső sarokba tartó labdát kiütötte Ásványi, így 0-1-el mentek pihenni a felek.

Fordulás után a németek ott folytatták, ahol abbahagyták: továbbra is nyomást gyakoroltak a magyar csapatra. Az 53. percben megduplázták az előnyüket egy rosszul elvégzett magyar szabadrúgás után:a németek hárman vezették a kontratámadást, majd Burkhardt adott be Kühn elé, aki közelről nem tudott gólt rúgni. Kovács Krisztián menteni próbált a gólvonalról, de pechjére Yeboahot találta telibe, akiről Ásványi kapujába pattant a labda (0-2).

A 69. percben Burkardt szerezhetett volna gólt, de Ásványi résen volt és felszedte előle a labdát. A hátralévő félórában a németek birtokolták többet a labdát, helyzeteket is kidolgoztak, és a 94. percben egy szép kényszerítő után Hermann kapta vissza a labdát Yeboahtól, aki 12 méterről a kapu bal oldalába lőtt és kialakította a 0-3-as végeredményt, amivel a németek mieinkhez hasonlóan nem jutottak ki az örményországi Európa-bajnokságra.

Magyarország – Németország 0-2 (Yeboah 34., 53., Hermann 94.)

Magyarország: Ásványi – Kovács K., Ujvárosi, Csóka, Bokros – Nándori (Torvund 47.), Szendrei, Csonka – Schön (Timári 84.), Bencze, Csoboth (Kiss 57.)

Németország: Plogmann – Rios Alonso, Mai, Bisseck, Ludewig – Mborn, Osterhage (Becker 57.) – Yeboah, Kühn (Jastrzembski 77.), Burkardt – Hottmann (Hermann 77.)

A csoport végeredménye

1. Norvégia 7 pont
2. Németország 6 pont
3. Horvátország 3 pont
4. MAGYARORSZÁG 1 pont