U17: Megkezdi Eb-selejtezőit válogatottunk, Szélesi szerint a csoportnak "fekete báránya" is van

Szélesi Zoltán szövetségi edző kihirdette az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő férfi U17-es válogatott keretét, csapatunk kedden Wales ellen kezdi meccseit, a további ellenfelek Hollandia és Koszovó lesznek.
Csakfoci Admin 2017. október 7., szombat 11:08
Szélesi Zoltán szövetségi edző kihirdette az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő férfi U17-es válogatott keretét, csapatunk kedden Wales ellen kezdi meccseit, a további ellenfelek Hollandia és Koszovó lesznek.
Szerző: Csakfoci Admin 2017. október 7., szombat 11:08

U17-es válogatottunk augusztus elején veretlenül végzett a második helyen a Telki Kupán, majd a lengyelországi Syrenka Kupán folytatta felkészülését, ahol végül a negyedik helyen végzett.

A felkészülés a hazai rendezésű Eb-selejtezőkön való sikeres szereplést célozta, melyen válogatottunk sorrendben Wales, Hollandia és Koszovó ellen lép majd pályára.

Az UEFA versenykiírása szerint a selejtezőkörben 13 csoportban csap össze 52 nemzet válogatottja 2017 őszén. A négyfős csoportok első két helyezettje, és a négy legjobb csoportharmadik kvalifikálja magát a 2018 tavaszán megrendezésre kerülő elitkörbe.

- Erős csoportba kerültünk, amelyben nehéz előre megjósolni az erőviszonyokat. A hollandokat nem kell bemutatni, minden korosztályban Európa legjobb csapatai közé tartoznak, és a hazai pálya is őket segíti. A walesiek mentalitását ismerjük, fizikálisan erős, harcos játékosaik vannak, akik az angol futballban nevelkedtek, minden meccsen keményen meg kell dolgozni ellenük a sikerért. Koszovó a csoport fekete báránya, hiszen keveset tudunk róluk, ebben a korosztályban most állt össze első alkalommal a válogatottjuk, de biztosan oda kell figyelni rájuk, játékosaik egy része Németországban és Svájcban szerepel, valamint a délszlávokra jellemző szívósság nagy fegyverük lehet. Ami a saját csapatomat illeti, jó felkészülésen vagyunk túl, pozitívan várjuk a selejtezőket. Természetesen a továbbjutás a célunk, amihez a csoport első két helyének valamelyikét kell megszereznünk. A walesiek elleni nyitómérkőzés nagyon fontos lesz, egy győzelemmel megalapozhatnánk a sikeres minitornát – mondta az mlsz.hu-nak Szélesi Zoltán szövetségi edző.

A magyar válogatott mérkőzései:

2017. október 10., 14 óra, Telki
Magyarország–Wales

2017. október 13., 14 óra, III. kerületi TVE Sporttelep
Magyarország–Hollandia

2017. október 16. 16 óra, Szusza Ferenc Stadion
Magyarország–Koszovó (M4 Sport)

A mérkőzésekre a belépés ingyenes.

A magyar U17-es válogatott kerete

Kapusok

Ásványi Balázs (PFLA)
Kiss Ágoston (Illés Akadémia)
Németh Botond (Videoton FC)

Védők

Varju Benedek (MTK)
Posztobányi Patrik (PFLA)
Körmendi Kevin (PFLA)
Bokor Bence (Illés Akadémia)
Papp László (PFLA)
Kalmár Olivér (ETO FC Győr)

Középpályások

Irimiás Gergő (Budapest Honvéd)
Csala Tibor (FK Csíkszereda)
Nyári Patrik (Illés Akadémia)
Kocsis Bence Máté (PFLA)
Burai Erik (Illés Akadémia)
Szabó Bálint (Videoton FC)

Támadók

Cipf Dominik (Budapest Honvéd)
Márton Adrián (ETO FC Győr)
Bukta Csaba (DVSC)
Papp Marcell (Ferencváros)
Tóth-Gábor Kristóf (Illés Akadémia)
Beke Péter (HSV)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz