U16-os válogatott: Háromgólos vereség Szlovéniától - érezhető volt az ellenfél összeszokottsága

A két csapat Gornja Ragdona-i felkészülési mérkőzését magabiztosan nyerték a vendéglátók.
Nyikes Zoltán 2019. szeptember 18., szerda 13:12
A két csapat Gornja Ragdona-i felkészülési mérkőzését magabiztosan nyerték a vendéglátók.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. szeptember 18., szerda 13:12

U16-os válogatottunk mezőnyben ugyan felvette a versenyt a szlovénokkal a két csapat Gornja Ragdona-i felkészülési mérkőzésén, de a házigazdák három helyzetüket gólra váltották az első félidőben, és végül magabiztos győzelmet arattak - írja az mlsz.hu.

Hiába hozott mezőnyben kiegyensúlyozott játékot a mérkőzés, a szlovénok nagyszerűen használták ki a lehetőségeiket, előbb egy bedobás, majd egy oldalszabadrúgás után voltak eredményesek, a szünet előtt pedig akcióból is bevették a magyar kaput. A második félidő egyenlő erők küzdelmét hozta, ám a mieink továbbra sem tudtak élni a lehetőségekkel, így végül a szépítés sem jött össze, 3-0-lal ért véget a találkozó.

– Érezhető volt a szlovénok összeszokottsága, nekik ez már a hetedik mérkőzésük volt az idényben. Ellenfelünk nagyon erős fizikumú játékosokból állt, akik remek csapatot alkotnak, ezen a meccsen elsősorban az döntött a javukra, hogy az első félidőben komoly problémáink voltak a 16-osunkon belüli játékhelyzetek levédekezésével. Szeretnénk kijavítani ezeket a hibákat a csütörtöki visszavágóra – értékelt a mérkőzés után Belvon Attila szövetségi edző.

A két csapat csütörtökön 14.00 órakor Nagykanizsán ismét összeméri az erejét.

Szlovénia-Magyarország 3-0 (3-0)

Magyarország: Schrankó Levente - Varga Dominik, Farkas Bendegúz, Nagy Zoltán (Horváth Máté, 65.), Szécsi Patrik - Keresztes Noel (Fiáth Bence, 52.), Nagy Kolozsvári Dániel (Pekár István, 65.), Kocsis Dominik - Petres Márk (Tarcson Ákos, 52.), Perfetto Gabriel (Vasvári Zoltán, 65.), Vancsa Zalán (Dragóner Áron, 52.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz