Storckot a 11-esről, Szalai kimaradásáról és a szurkolókról is kérdezték - sajtótájékoztató

Így látta a kapitány az Izland elleni találkozót.
admin 2016. június 18., szombat 18:39
Így látta a kapitány az Izland elleni találkozót.
Szerző: admin 2016. június 18., szombat 18:39

 

Bernd Storck szövetségi kapitány így értékelt a sajtótájékoztatón.

Nem szeretnék a 11-esről beszélni, a játékvezető így döntött, én nem láttam jól. Visszanézem majd, de különösebben nem érdekel most már. Láthattuk, hogyan játszottunk Ausztria ellen, ma újabb pontot szereztünk, jön még Portugália. Nagyon örülünk a végén rúgott gólnak, mindig megpróbáltunk olyan focit játszani, hogy az utolsó pillanatig kihasználhassunk minden helyzetet. Egy nagyon erős versenytárssal álltunk szemben, Izland nagyon jól védekezett, így nem volt könnyű helyzeteket kidolgozni, de a második félidőre ez megváltozott, ott már voltak tiszta lehetőségeink. Gratulálok a csapatomnak, mert egy pillanatra sem adták fel a mérkőzést.

Újságírói felvetésre, mely szerint a magyar csapattól a pontrúgások terén talán többet lehetett előzetesen várni az Eb-n, mégis inkább akciógóljaink vannak, így reagált a kapitány.

Nagyon erős ellenféllel szemben volt dolgunk, Izland ellen nehéz játszani, nem könnyű ellenük megfelelő lehetőségeket kidolgozni. A csehek és a törökök sem tudtak igazán nagyon helyzetet kialakítani Izland ellen, ez nem véletlen.

Storckot arról is kérdezték, mit mondott a szünetben a csapatban, amivel megváltozott a mieink játéka.

Nem csak a második félidőben voltunk dominánsak, szerintem az elsőben is. Azt kértem a fiúktól a félidőben, hogy próbáljanak minél több helyzetet kialakítani, megpróbáltuk kihasználni az összes adódó lehetőséget a támadásvezetésre.

Szalai kimaradására ezt mondta a kapitány.

Semmi probléma nem volt vele, nagyon jól játszott az első meccsen, egyszerűen csak ki akartam próbálni más embereket, mert sok lehetőségünk van a keretben. Az volt az előzetes érzésem, hogy most Priskint jelöljem a kezdőcsapatba.

Természetesen a magyar drukkerek hihetetlen támogatása is szóba került.

Meg kell, hogy mondjam, hogy hihetetlenek voltak. Nem csak a stadionban jelen lévők, de szerintem az ország minden pontján ott álltak a csapat mellett a szurkolók. Fontos, hogy ők boldogok legyenek, érthető az örömük, hiszen sok éven át nem voltunk világversenyen.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz