Storck új igazolása gyorsan arra jutott, nálunk lassabban és kevesebbet futnak

Jörg Daniel szerint a hazai bajnokságban nehéz garantálni a megfelelő szintet.
Mokány Lajos 2017. március 7., kedd 8:38
Jörg Daniel szerint a hazai bajnokságban nehéz garantálni a megfelelő szintet.
Szerző: Mokány Lajos 2017. március 7., kedd 8:38

Hétfőn és kedden az első- és másodosztályú csapatok vezetőedzői számára tart szakmai konferenciát a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőképző központja.

A szakmai napok Jörg Daniel edzőképzési igazgató és Bernd Storck sportigazgató vezetésével zajlanak az MLSZ telki edzőcentrumában, az elméleti és gyakorlati előadásokat az MLSZ-sportigazgatóság szakmai stábjának tagjai tartották és tartják.

A teljesítménydiagnosztikával, a mérésekkel kapcsolatban a hétfői előadáson elhangzott: a nemzetközi futballban az utóbbi években mintegy harminc százalékkal emelkedett a nagy sebességű sprintek száma, és azok a csapatok igazán sikeresek, amelyek ebben a mutatóban kiemelkedően szerepelnek. Ehhez viszont a játékosok kiemelkedő állóképességére van szükség, ami kizárólag akkor szerezhető meg, ha megfelelő eljárásokkal rendszeresen mérik és fejlesztik a labdarúgókat szakemberek.

 

A decemberben kinevezett Jörg Daniel az M4 Sportnak arról beszélt, hogy még nem teljesen ismeri a magyarországi helyzetet, de az nyilvánvaló, nemzetközi szinten a játékosok sokkal többet és gyorsabban futnak. A hazai bajnokságokban nehéz ezt a szintet garantálni, ezért a válogatottaknál pluszmunkával igyekeznek csökkenteni a kontraszton.

A Kaposvári Rákóczi BFLA U19-es csapatának vezetőedzője, a korábbi válogatott Waltner Róbert is elismerte, hogy külföldön dinamikusabbak a játékosok, de nincs is min csodálkozni, mert miközben ott évtizedek óta használták a laktát tesztet, ő először 30 évesen találkozott ezzel először.

- A német szövetség munkatársai évente legalább két alkalommal találkoznak a korosztályos csapatok edzőivel, hogy megosszák egymással munkájuk tapasztaltait. Azt szeretném, ha nálunk is kialakulna egyfajta rendszeresség - fogalmazott Jörg Daniel a szövetség honlapjának.

Bernd Storck sportigazgató kiemelte: a szövetség számára fontos, hogy a klubok és a válogatottak egységes szemléletben, bizonyos területeken azonos módszerekkel dolgozzanak.

- Fontos számunkra, hogy országszerte egységesítsük a tesztelési eljárásokat, és ennek érdekében szorosan együttműködjünk a klubokkal. Az ideális munkához szükség van arra, hogy a klubok azonosuljanak a szövetség céljaival, csak így segíthetjük és erősíthetjük egymást a jövőben. Az MLSZ kész pénzügyi támogatást is nyújtani ahhoz, hogy minden utánpótlásképző egyesületnél rendelkezésre álljanak az egységes munka tárgyi feltételei, az Európában elfogadott és széles körben alkalmazott eljárások minden klubnál elérhetőek legyenek, legyen szó mérésekről, regenerációról, vagy fizikális fejlesztésről. Az edzőképzés során eddig is az UEFA irányelvei szerint készítették fel a magyar szakembereket, ezért az elméleti tudás rendelkezésre áll a hatékony munkához, de szeretnénk elérni, hogy a gyakorlati munkában is fejlődjenek az edzők, így például a napi edzések intenzitásában ne legyen lemaradásunk a külföldi bajnokságokhoz képest - mondta Storck.

Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz