Storck búcsúszavai: Elmondta, mibe bukott bele

A távozó kapitány és sportigazgató hálás és büszke, de tudja, mit rontottak el a vb-selejtezőkön. Köszönetet mondott a magyar labdarúgás szereplőinek a német szakember.
Dudás Gábor 2017. október 17., kedd 20:02
A távozó kapitány és sportigazgató hálás és büszke, de tudja, mit rontottak el a vb-selejtezőkön. Köszönetet mondott a magyar labdarúgás szereplőinek a német szakember.
Szerző: Dudás Gábor 2017. október 17., kedd 20:02

A keddi döntést követően minden posztjáról távozó Bernd Storck megköszönte a támogatást, amelyet kapott, és amelynek köszönhetően több mint két éven át dolgozhatott a magyar labdarúgás sikeréért, és részt vehetett a tavalyi Eb-n is kapitányként.

Nagyon hálás vagyok, hogy egy olyan nagy hagyományokkal rendelkező ország labdarúgásáért dolgozhattam először sportigazgatóként, majd később szövetségi kapitányként is, mint Magyarország – fogalmazott a távozó szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak nyilatkozva. – Büszke vagyok arra, amit a tavalyi Európa-bajnokságon közösen elértünk. A szövetség és a klubok segítségének, a játékosok – beleértve a fiatalokat – profi hozzáállásának és a közösen jól elvégzett munkának köszönhetően olyan sikert tudtunk elérni, amely évtizedek óta nem tapasztalt örömöt okozott a magyar embereknek.

"Azt láttuk a legjobb döntésnek, ha külön utakon folytatjuk"

Storck hozzátette:

A vb-selejtezők során sikerült igaz elérnünk a minimális célkitűzésünket, hiszen megszereztük a csoport harmadik helyét, ugyanakkor a 10 mérkőzés során kevesebb pontot szereztünk annál, mint ami elvárható lett volna.

Ezt a sorozatot is fel tudtuk használni ugyanakkor arra, hogy nagy számban adjunk lehetőséget fiatal játékosainknak. Nekik meg kell adni a bizalmat, hiszen kulcsszerepük lehet abban, hogy a magyar labdarúgás a jövőben újabb sikereket érjen el. A magyar labdarúgás sok tehetséggel rendelkezik, látható ez a korosztályos csapatokon is. Továbbra is úgy vélem, hogy szoros együttműködéssel, alázatos munkával sikerek érhetőek el. Nagyon köszönöm az MLSZ vezetőinek, különösen Csányi Sándor elnöknek az elmúlt bő két esztendőben nyújtott támogatást és bizalmat. Jelen helyzetben a szövetség és én is azt láttuk a magyar labdarúgás szempontjából legjobb döntésnek, ha külön utakon folytatjuk. A további munkához őszintén kívánok nagyon sok sikert a magyar labdarúgás minden szereplőjének és szurkolójának egyaránt.

A szövetségi kapitány még elmondta, hogy "a magyarországi labdarúgás tárgyi feltételei nemzetközi viszonylatban is kiválóak, a kitűzött célok eléréséhez azonban további komoly, professzionális munkára van szükség. Egyértelműen látható, hogy a fejlődés már elindult, további alázatos munkával pedig fenn is tartható" – írja a szövetségi portál.

Olvastad már?
Az MLSZ Storck távozásáról: "Gyengébb záró időszak, de az elmúlt három évtized legtöbb nemzetközi sikere"
A szövetség közleménye a német kapitány és sportigazgató búcsúja kapcsán.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz