Sorsdöntő párharcot kezdenek meg kedden futsalosaink

Kedden nagy lépést tehet az Európa-bajnoki szereplés felé a magyar futsalválogatott.
Budai László 2017. szeptember 11., hétfő 21:07
Kedden nagy lépést tehet az Európa-bajnoki szereplés felé a magyar futsalválogatott.
Szerző: Budai László 2017. szeptember 11., hétfő 21:07

Szeptember 12-én, kedden Miskolcon, két héttel később a lengyelországi Koszelinben mérkőzik meg egymással a magyar és a lengyel futsalválogatott. A tét óriási: a január végén kezdődő szlovéniai Európa-bajnokságon való részvétel - számol be róla az  mlsz.hu.

A magyar válogatott eddig háromszor vett részt Európa-bajnokságon, a lengyelek csak egyszer, még 2001-ben. A mieink tavasszal Azerbajdzsánban harcolták ki a jogot a pótselejtezős részvételre azzal, hogy a házigazda azeriek mögött másodikként végezve megelőzték a bosnyák és az albán válogatottat csoportjukban, míg a lengyelek a spanyolok és a szerbek mögött harmadikok lettek saját csoportjukban, és legjobb harmadikként léptek tovább a selejtezőkörből.

A magyar válogatott augusztus 19-én kezdte meg a közös felkészülést a play-off párharcra, azóta egy-két nap megszakítással együtt edzőtáborozik a csapat. Sito Rivera 16 játékost hívott meg a felkészülés utolsó részére, hétvégén csatlakozott az együtteshez két légiósunk, Harnisch Ákos és Dróth Zoltán is.

Sito Rivera a mérkőzés előtt elmondta: idegenben játsszuk a visszavágót, ezért nemcsak az számít, hogy megnyerjük az első felvonást, hanem a gólkülönbség is, így minden egyes kapott és lőtt gólnak óriási jelentősége lehet. A játékosoknak éppen ezért az elsőtől az utolsó másodpercig tökéletesen koncentráltnak kell lenniük, ezzel nagyban növelhetik a sikeres párharc esélyét. A csapat szeptember 6-tól készül együtt a meccs helyszínén, a szakmai stáb az elmúlt napokban felkészítette a játékosokat a lengyelek várható játékából, és a miskolci edzéseken már azt a taktikát gyakoroltatta az együttessel, amely sikerre vezethet az előttünk álló találkozókon.

A miskolci mérkőzés kedden 18.00 órakor kezdődik a Generali Arénában, a belépők 1000 forintba kerülnek.

A miskolci jegyárusítás időpontjai és helyszínei a következők

09.11., hétfő: 8.00 – 15.30 Jégcsarnok gazdasági iroda
16.00 – 18.00 Jégcsarnok pénztár
09.12., kedd: 8.00 – 12:00 Jégcsarnok gazdasági iroda
12:00 – 18.00 Generali Aréna pénztár

A magyar válogatott kerete

Kapusok

Tóth Gyula (ETO FC Győr)
Alasztics Marcell (ETO FC Győr)

Mezőnyjátékosok

Trencsényi János (Berettyóújfalu)
Fekete Róbert (Dunaújváros)
Komáromi Péter (Ferencváros)
Szeghy Szabolcs (Aramis)
Gál István (Berettyóújfalu)
Horváth Norbert (Dunaújváros)
Dávid Richárd (ETO FC Győr)
Rábl János (Berettyóújfalu)
Németh Péter (Dunaújváros)
Klacsák Bence (ETO FC Győr)
Hosszú Ádám (Dunaújváros)
Nagy Imre (Nyírgyulaj)
Dróth Zoltán (Kairat Almaty)
Harnisch Ákos (Grand Canaria)

Címkék: #futsal #futsal Eb
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz