„Rossi azt mondta, egyszer nagy játékos válik belőlem” – a magyar légiós bízik benne, hogy nem felejtette el a kapitány

Balogh Norbert stabil kezdő akar lenni az APOEL-nél, hogy aztán újra bekerüljön a nemzeti csapatba.
Csakfoci Admin 2019. január 5., szombat 19:52
Balogh Norbert stabil kezdő akar lenni az APOEL-nél, hogy aztán újra bekerüljön a nemzeti csapatba.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. január 5., szombat 19:52

Augusztus végén adta kölcsön az olasz másodosztályú Palermo Balogh Norbertet a ciprusi APOEL-nek, amelyben már két gólt is szerzett a kupában. A kétszeres válogatott támadó a Debrecen Televízió Közügy Extra című műsorában beszélt az olaszországi nehézségekről, a ciprusi kalandról, valamint a magyar válogatottal kapcsolatos terveiről is.

– Rengeteg különmunkát végzek edzések előtt és után is. A saját célom, hogy minél több olyan izmot építsek magamra, ami előnyömre válik. Az állóképességemen kellett fejleszteni, rengeteget dolgoztunk az alsó végtagjaimra, így a sérülések is elkerülnek – mondta Balogh, akit két és fél évvel ezelőtt nagy reményekkel fogadtak a Palermónál, a klub elnöke, Zamparini például Edinson Cavanit látta benne. – Hasonlítottak engem már sok játékoshoz, de sajnos nem kaptam meg azt a lehetőséget, amit jól ki tudtam volna használni az olasz csapatnál. Sok sérülésem is volt, ez is hátráltatott, azt viszont bánom, hogy nem kaptam annyi játékpercet, hogy meccsről meccsre tudtam volna magam építeni.

Jelenlegi klubomnál, az APOEL-nél most kezdem magam összeszedni, az előző két bajnokin sikerült két gólpasszt adnom, a kupameccsen pedig megszereztem az első gólomat is. A szurkolók is megkedveltek, például, amikor legutóbb a becserélésem előtt elkezdtem melegíteni, tapssal biztattak a nézőtérről, ez nagy önbizalmat adott. Először azt hittem, a pályán történt valami, de nem, ez kifejezetten nekem szólt.

Balogh hozzátette, nehezen indult a ciprusi kaland, hiszen be kellett illeszkednie az új csapatba, de rögtön edzőváltás történt, és csak két hónap után kapott bemutatkozási lehetőséget. A társak azonban már az első nap elfogadták, a támadó ma már mindenkivel jó barátságot ápol, elégedett a körülményekkel. A magyar válogatottságról is szót ejtett az interjúban.

– Célom, hogy bekerüljek a válogatottba, de ahhoz előbb rendszeresen játszani akarok az APOEL-ben, kezdő akarok lenni. Egyre nagyobb önbizalmat akarok szerezni, egyre több gólt rúgni, aztán beszélhetünk a válogatottról.

Amikor még a Debrecennel a Honvéd ellen játszottunk és nyertünk, gólt szereztem, sokan megdicsértek, köztük Marco Rossi is, aki akkor a kispestiek edzője volt. Azt mondta, folytassam így tovább és egyszer nagy játékos válik belőlem. Remélem, nem felejtett el és hívni fog a válogatottba.

Balogh az interjú végén elárulta, a nyáron nem hallott arról, hogy a Loki megkereste a Palermót a kölcsönvételével kapcsolatban, csak később, a sajtóból értesült erről.

Olvastad már?
A magyar válogatott támadó csereként lőtt győztes gólt - videó
Balogh Norbert megszerezte második találatát a ciprusi APOEL színeiben. Két percre volt rá szüksége.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Honvéd
Futács Márkó
A sportal.hu információi szerint Futács Márkó a Honvédnál folytathatja a pályafutását. A 34 éves, 3-szoros magyar válogatott csatár jelenleg szabadon igazolható, legutóbb az MTK-ban játszott.
Puskás Akadémia
Batik Bence
Az nb1.hu úgy tudja, nem hosszabbítják meg Batik Bence szezon végén lejáró szerződését. A korábbi Fradi-játékos helyét az angol harmadosztályú Charltonban játszó Terell Thomas veheti át.
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Tovább az összes átigazoláshoz