Németh Antal szövetségi edző az Eb-selejtezőn résztvevő keretből csak néhány labdarúgót hívott meg az idei első összetartásra, érkeztek azonban olyan játékosok Telkibe, akik eddig nem voltak tagjai a korosztályos válogatottnak, de klubjukban nyújtott teljesítményük alapján kiérdemelték a részvételt az összetartáson – írja az mlsz.hu.

A négy napos edzőtábor 5 edzésén, és Csákvár ellen 4-1-re elveszített, illetve a Budaörs ellen 3-1-re megnyert edzőmérkőzésén lehetőséget kapott a hosszabb sérülés után felépülő Csoboth Kevin, a német utánpótlásbajnokság góllövőlistájának második helyén álló Beke Péter, és a nemrégiben a norvég élvonalba igazoló Torvund Alexander is.

– Hasznos tapasztalatokat szereztünk a játékosok állapotáról, illetve megismerhettünk olyan futballistákat, akiknek minden esélyük megvan arra, hogy a későbbiekben is számításba vegyük őket a válogatottnál. Az edzőmérkőzések négy félidejéből háromban nagyon elégedett voltam a játékunkkal, külön örülök annak, hogy több jó teljesítményt is láttam a pályán, ez a négy nap sokat segített abban, hogy a márciusi tétmérkőzésekre a lehető legerősebb válogatottat állíthassuk össze – nyilatkozta az edzőtábor végén Németh Antal az MLSZ hivatalos oldalának.

A márciusi elitkörben a magyar U19-es válogatott Horvátországban a házigazdákkal, a németekkel és a norvégokkal küzd majd meg az Európa-bajnoki részvételt érő első helyért.

Az edzőtáborozáson résztvevő keret

Kapusok

Kovács Péter (DVSC)
Laky László (Puskás Akadémia)
Varasdi Dániel (MTK Budapest)

Védők

Kovács Krisztián (ETO FC)
Horgosi Donát (Szolnok)
Bolla Gergő (Illés Akadémia)
Zeke Márió (MOL Vidi)
Molnár Dominik (Paks)
Újvárosi Ádám (Debrecen)
Végső Előd (Nyíregyháza)
Vincze Ádám (Budaörs)
Varjas László (Mezőkövesd)

Középpályások

Nándori Botond (Csákvár)
Varjas Zoltán (Cegléd)
Mezei Szabolcs (Békéscsaba)
Szabó Patrik (ZTE)
Daróczi Zoltán (Csákvár)

Támadók

Csoboth Kevin (Benfica)
Schön Szabolcs (Ajax)
Horváth Olivér (PSV)
Szánthó Regő (Győr)
Torvund Alexander (Stabaek)
Tímári Norman (Kelen SC)
Beke Péter (Hamburg)