MLSZ: Győzelemmel mutatkozott be az új német edző

Győzelemmel mutatkozott be szövetségi edzőként Michael Boris, az U19-es válogatott múlt héten kinevezett szakvezetője.
Mokány Lajos 2016. augusztus 10., szerda 8:07
Győzelemmel mutatkozott be szövetségi edzőként Michael Boris, az U19-es válogatott múlt héten kinevezett szakvezetője.
Szerző: Mokány Lajos 2016. augusztus 10., szerda 8:07

Telkiben csapott össze Szlovénia korosztályos válogatottjával a magyar U19-es válogatott. Igaz, új edzője már korábban is látta a magyar csapatot játszani, vezetőedzőként most először dolgozott együtt a német szakember a magyar fiatalokkal.

A meccs első felében nem találta játékát a magyar alakulat: a szlovénok ránk erőltették az akaratukat, de hiába birtokolták a labdát nem tudták gólra váltani a bizonytalanságunkat. Húsz perc után rendeztük a sorainkat, és fokozatosan átvettük a kezdeményezést. Már az első félidőben megszerezhettük volna a vezetést, de végül ez csak második félidőben sikerült:

Kamarás György talált be a szlovén kapuba. A mérkőzés második felében kimondottan jól játszottunk, és több nagy helyzetet is kialakítottunk, de újabb gól már nem született a mérkőzésen. Michael Boris szövetségi edző a találkozó után ezt mondta az mlsz.hu-nak.

Már korábban találkoztam a csapattal, de most szövetségi edzőként újra megtapasztaltam, hogy egy jó szellemiségű, sokat dolgozó társaság alkotja a válogatottat, ráadásul nagyon jó a csapatszellem is. Fontos, hogy jó eredménnyel tettük meg az első lépéseket Örményország felé. Az első húsz percben Szlovénia volt jobb, de fokozatosan átvettük az irányítást, sőt, közel álltunk a vezetés megszerzéséhez. A második félidőben meg is szereztük a vezetést és több nagy lehetőségünk is volt a második gólra is. Összességében mindig jó nyerni, de tovább kell dolgoznunk, főleg az első húsz perc játékán kell javítanunk. Csütörtökön pedig azokat a játékosokat is meg szeretném nézni, akik most kevesebb lehetőséget kaptak.

Magyarország-Szlovénia: 1-0
Magyarország: Demjén Patrik - Szalai Attila, Nagy Zsombor, Tóth Bence, Szalai András, Szabó Bence (Kleisz Márk, 62.), Tömösvári Bálint (Ekker Milán, 74.), Vogyicska Bálint (Bayer Bence, 46.), Kamarás György (Pethő Bence, 74.), Takács Ronald (Keményffy Máté, 74.), Tóth Máté (Bíró Ákos, 62.)
Gól: Kamarás György (58.)

Átigazolások
Légiósok
Dárdai Márton
A Bild szerint az Augsburg (ismét) érdeklődik Dárdai Márton iránt.
Szpari/Loki
Muhamed Tijani
A DVSC ajánlatot tett Muhamed Tijani játékjogáért, azonban a Slavia Praha elutasította azt - értesült a Csakfoci cseh forrásból.
ETO/Fradi
Gruber Zsombor
Az Öltözőn Túl szerint a győri születésű, jelenleg ferencvárosi Gruber Zsombor az ETO lehetséges nyári igazolása lehet, azonban a goal.com cáfolta ezt az értesülést.  
Tovább az összes átigazoláshoz