Milliárdokat kaszál az MLSZ a válogatott Eb-szereplésével

Ennyit keresett eddig Storck csapata.
admin 2016. június 20., hétfő 15:35
Ennyit keresett eddig Storck csapata.
Szerző: admin 2016. június 20., hétfő 15:35

 

Mint ismeretes, a magyar válogatott két fordulót követően 4 ponttal vezeti az F-csoportot az Európa-bajnokságon, Bernd Storck csapatának remek teljesítménye után pedig a Magyar Labdarúgó-szövetség is komoly összeggel kalkulálhat.

Az UEFA honlapjának adatai szerint azzal, hogy a magyar válogatott bejutott az Európa-bajnokság csoportkörébe, indulásként egyből 8 millió euróval gazdagodott. A szövetség ezen felül 1 millió eurót oszt ki a győzelmek, fél milliót pedig a döntetlenek után.

A mieink az Európa-bajnokság eddig eltelt két fordulója során legyőzték Ausztriát, Izland ellen pedig egy pontot szereztek, ez pedig azt jelenti, hogy Bernd Storck csapata már most 9,5 millió eurót, azaz átszámítva körülbelül 3 milliárd forintot keresett.

A válogatott azonban ennél is többet kereshet, amennyiben az esélyeknek megfelelően továbbjut majd a csoportjából. Az UEFA a nyolcaddöntőbe jutásért ugyanis, 1,5 millió eurós prémiumot oszt ki, a negyeddöntőért 2,5 milliót, a négy közé jutásért pedig 4 milliót. A döntő győztese 8 millió euróval, míg a vesztes 5 millióval gazdagodik.

Korábban az MLSZ részéről Vági Márton főtitkár jelezte, az UEFA-tól befolyt tiszta nyereség 70%-át tartja meg a szövetség, a maradék 30%-ot a játékosok között osztják szét.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz