Megint agyondicsérték Kádárt és a válogatottat külföldön

Most éppen Lengyelországban.
Dudás Gábor 2016. június 29., szerda 8:45
Most éppen Lengyelországban.
Szerző: Dudás Gábor 2016. június 29., szerda 8:45

Jan Urban, a lengyel Lech Poznan vezetőedzője csapata honlapján a magyar válogatottal és a klub magyar légiósával, Kádár Tamással, valamint a távozó Lovrencsics Gergővel is foglalkozott nyilatkozatában.

- Természetesen már jobban érdekelt, hogyan játszik Tamás, de persze Gergőről sem feledkeztünk meg. Éveket töltött el nálunk, nyilván más szemmel néz így az ember egy játékost. Belgium ellen is jól játszott, de ugyanez elmondható volt Tamásról is. Nagyon labdabiztos volt a pályán, ami a nagy tornák nagy játékosairól mind elmondható.

A nemzeti csapatunk kapcsán a szakember így nyilatkozott:

- Nagyon jó futballt játszott a magyar válogatott, sok gólt is szereztek. A walesiekkel együtt ebben ők voltak a legjobbak a csoportmeccsek során. Úgy mentek ki a tornára, hogy tudták, nekik nincs igazán veszítenivalójuk, annál inkább sokat nyerhetnek. Támadófocit játszottak, bátran futballoztak és ez eredményesnek is bizonyult.

Azt Urban még nem tudta, hogy a több klub által is figyelt Kádárra mikortól számíthat majd újra.

- Kapcsolatban álluk majd egymással, meglátjuk, milyen állapotban lesz. Ha beszéltünk, majd tisztában látjuk a helyzetet. Arra is figyelnünk kell, hogy az Eb elején volt egy sérülése, egyelőre nem tudjuk, pontosan milyen állapotban van a bokája – tette hozzá.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Kisvárda
Figyelmeztetés a légiósoknak
Az NB I-es klub egy jogi szakértőn keresztül adott ki hivatalos közleményt a légiósok helyzetével kapcsolatban.
Tovább az összes átigazoláshoz