"A magyar fociban nem jó irányba mennek a dolgok" - mondja a válogatottba hívott játékos

Az NB I-be most nem jönne, hiába dolgozik itt egyik korábbi edzője is.
Dudás Gábor 2018. január 8., hétfő 14:38
Az NB I-be most nem jönne, hiába dolgozik itt egyik korábbi edzője is.
Szerző: Dudás Gábor 2018. január 8., hétfő 14:38

Korábban a Ferencváros érdeklődéséről is lehetett hallani vele kapcsolatban, valósággal berobbant a cseh élvonalba, de a 2017-es éve egy sérülésnek köszönhetően sem sikerült túl jól. A 21 éves Urblík József előbb Nyitrán, a szlovák bajnokságban futballozott, majd 2016 nyarától a cseh élvonalbeli Vysočina Jihlava közelékébe tartozik.

A korábbi szlovák U21-es válogatott középpályás tavalyi évéről, a magyar válogatottságról és az NB I-ről is beszélt a bumm.sk-nak adott nyilatkozatában. Szóba került például az is, hogy korábbi edzője, Michal Hipp hívta-e már esetleg a Haladáshoz?

- Nem hívott még, és én sem kerestem. Úgy gondolom, ha mindketten akarnánk, lenne akár ilyen lehetőség is, de nem vágyom Magyarországra. Szeretek Csehországban lenni, már megszoktam a közeget. Szívesen mennék egy olyan csapathoz, amely a bajnokság első feléhez tartozik. Ami azt illeti Szlovákiába sem szeretnék visszatérni. A Dunaszerdahely még vonzó lenne számomra, de más klub nem igazán érdekelne - mondta Urblík, aki arról is véleményt formált, hogy mit szól ahhoz, "elszálltak az utóbbi időben az átigazolási díjak, és hogy a magyar bajnokságban is nagyon magas fizetéseket adnak már a klubok?

Nem jó ez az irány Magyarországon. Egy 23-24 éves srác, aki kap 7-8 ezer eurót véleményem szerint már nem fog úgy edzeni, hogy minél többet fejlődjön. Meg fog elégedni ezzel a fizetéssel, és nem biztos, hogy még jobbat akar majd kiharcolni. Neymarék esete nyilván más, ő például megér annyit, amennyit fizettek érte.

(...) Itt Jihlaván nincsenek még elszállva a dolgok. A topcsapatoknál nyilván jól lehet keresni. A Sláviánál, a Spartánál, a Plzeňnél már szép fizetéseket lehet kapni, de teljesíteni is kell érte. Magyarországon, ahogy hallom ez nem így van. Szerintem itt jobb irányba tartanak a dolgok.

Bár a szlovákokat képviselte már U21-es szinten is, a játékos akár magyar felnőtt válogatott is lehetne a jövőben. Egyelőre nem döntött még erről Urblík, igaz, nem is hívták mostanában itthonról.

- Korábban ugye nem hívtak az U20-nál, meg egy ideig az U21-nél sem a szlovákok, és akkor jött a megkeresés Magyarországról. Nagyon komolyan el is gondolkodtam rajta, hogy elfogadom a felkérést. Végül aztán jelentkeztek a szlovákok is, majd meg is sérültem. Azóta nem is hívtak a magyaroktól. Persze ha a felnőtteknél hasonló lesz a helyzet és nem hívnak majd ide, akkor benne van a pakliban akár az ottani is.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz