Mint ismeretes, a 92. percben egy szabályosnak tűnő gólt vett el a játékvezető a vendégektől a Magyarország-Azerbajdzsán Eb-selejtezőn, emiatt az azeriek kapitánya, Nikola Jurcevic is szót emelt.

A Metbuat nevű lap – amely sorsdöntő hibának nevezi a holland sípmester ítéletét – az esetnél főszerepet játszó vendégvédőt, Bahlul Mustafazadét is megszólaltatta.

A meccs pont olyan nehéz volt, mint ahogy gondoltuk. Tudtuk, hogy az ellenfelünk komoly nyomást helyez majd ránk, mert nagy szükségük volt a pontokra. Mi nagyot küzdöttünk és mindent megtettünk. A gólnál nem értem kézzel a labdához, először azt is hittem, hogy les miatt fújták vissza. Aztán utána láttam, mit ítélt a bíró. A játévezető hibázott, de már nem tudtunk mit tenni. Az 100 százalék, hogy én nem kezeztem, kár, hogy nem adták meg a gólt, lehetett volna így döntetlen is a vége. De meg kell szoknunk az ilyen helyzeteket is, ez a futball, már nem tudunk mit tenni.

A 1news.az is kiemelten foglalkozik a történtekkel. A portál cikke szerint Dennis Higler játékvezető a mérkőzést követően elnézést kért hibája miatt az azeriektől. Ezt aztán Nikola Jurcevic szövetségi kapitány is elmondta annak a pár tucat vendégdrukkernek, akik a Groupama Arénában biztatták csapatukat – javarészt Hollandiában lévő azeriekről volt szó a lap szerint.

A kapitány bocsánatot kért a góltalan meccs miatt, és reagált arra a kritikára is, hogy csapatának több nyomást kellene az ellenfelekre helyeznie.

Egyetértek veletek, de ez nem mindig rajtunk áll, hanem az ellenfelünkön is. A mi élvonalbeli bajnokságunk le van maradva a nemzetközi szinttől, ezért lenne jó, ha minél több azeri játékos légióskodna külföldön. De szeretném megköszönni a támogatásokokat, és azt, hogy mindig mögöttünk álltok – mondta a horvát tréner Budapesten a szurkolóknak.

Az ekspress.az is ír a holland bíró bocsánatkéréséről, a spori azután ment oda Jurcevichez, hogy megnézte videón az esetet a találkozót követően.

Dzsudzsák megállni és kezet fogni sem akart Rossival, amikor lecserélték – videó