Könnyebbre számítottam. Mit tagadjam, hiányzik a játék. Nagyon szeretem a labdarúgást, és ez nagy váltás számomra, ami a napi munkát illeti – kezdte a molcsapat.hu-nak Gera Zoltán, aki jelenleg a válogatott másodedzőjeként dolgozik. – Abból a szempontból viszont mégsem akkora, hogy a közeg megmaradt, ugyanazokon a helyeken, ugyanazokkal az emberekkel dolgozom együtt, és mivel a válogatottnál és a Ferencvárosnál is nagyon barátságos, befogadó közösség dolgozik, ez nagyban megkönnyíti a beilleszkedésemet.

Gera Zoltán kiválasztása telitalálat volt Marco Rossi szövetségi kapitány és a magyar szövetség részéről is, hiszen a korábbi válogatott játékos egyszerre tud hasznos lenni az együttesnek és a csapattagok számára is.

A legfontosabb szerepem talán az, hogy én vagyok a kapocs a játékosok és a Marco Rossi vezette stáb között. Mivel minden játékost ismerek, és sokakkal van kimondottan közvetlen viszonyom, nekem könnyebben elmondják, mi nyomja a szívüket, mit látnak problémásnak a csapat környékén, vagy akár azt is, hogy milyen posztokon, milyen szerepkörben érzik magukat a legjobban.

Kitért arra, milyen feladatokat lát el a nemzeti csapat stábjában.

Marco Rossi általában megvitatja velünk, stábtagokkal is a taktikai kérdéseket is, velem pedig külön azt is, hogy egyes játékosok mennyire alkalmasak a nekik szánt szerepre úgy a játéktudásukat, mint a karakterüket illetően. Nekem talán bátrabban fogalmazzák meg a gondolataikat, és az őszinteség nagyon fontos egy olyan időszakban, amikor csapatot építünk.

Ez fontos feladat, de azért a felelősség nem az enyém, hanem a kapitányé, és ez óriási különbség. Most látom csak, milyen nyomás alatt dolgozik egy vezetőedző illetve szövetségi kapitány.

Én még csak tanulgatom ezt a szakmát, és nagyon boldog vagyok, hogy olyan jó közegben tehetem meg, amilyet Marco, Cosimo és Giovanni Costatino teremtenek a csapat körül.

Gyűjtöm a tapasztalatokat – ebből a szempontból kicsit hasonlít a helyzetem a válogatottéra – és próbálok minél többet ellesni a szakemberektől – fogalmazott a korábbi 97-szeres válogatott játékos.

Gera fontos láncszeme a válogatottnak – Fotó: www.mlsz.hu

A görögök elleni NL-meccs előtt a MOL Vidi középpályása, Kovács István elismerte, nehéz egy olyan típusú játékost pótolni, mint amilyen Gera volt. Az alábbi állítással maga Gera is  egyetértett.

Megváltozott a helyzetem, és be kell vallanom, nem érzem úgy, hogy annyit tudnék segíteni a vonalon kívülről, amennyit a pályán hozzá tudtam tenni a csapathoz. A pályán kívül alaposan beszűkülnek a lehetőségek, nagyon kicsi az a mozgástér egy-egy meccs alatt, ahol hozzá lehet tenni. Egyszerű az oka: a játékosok nem hallják, amit a vonal mellől bekiabál nekik az ember.

Ez a bizonyos vezérszerep különleges dolog. Erre nem kijelölnek valakit, hanem a játékosnak kell felküzdenie magát arra a szintre, hogy egy-egy mondata, gesztusa, iránymutatása fontos legyen az egész csapat, és külön minden egyes játékos számára. Ez nem olyan dolog, amit megtanul az ember. Belülről kell jönnie, a személyiségéből kell fakadnia.

A másik dolog az, hogy ez természetesen nem megy egyik pillanatról a másikra. Sokat kell dolgoznia egy játékosnak, és türelmesnek kell lennie, hogy ezt a státuszt elérje, még akkor is, ha alkatilag egyébként alkalmas a feladatra.

Gera szerint többen is alkalmasak a vezérszerepre, amit korábban ő maga is betöltött a pályán karrierje során.

Szerintem most nálunk többen is vannak, akik képesek lehetnek betölteni ezt a szerepet. Gula sokat beszél, irányítja a védelmet, és hasonló a helyzet Kádár Tomival is. Aztán ott van Szalai Ádi, aki abszolút átérzi, mit jelent csapatkapitánynak lenni. De persze ez a bizonyos vezér ideális esetben középpályás, úgyhogy ebből a szempontból Nagy Ádinak lenne a leginkább testhezálló a feladat a jelenlegi keretből – Dzsudzsák Balázs távollétében. Vannak olyan játékosaink, akik még nem tartanak ott, hogy egy egész csapat gondjait a vállukra tudják venni.

Ők egyelőre a saját feladatukkal birkóznak, ezért is mondtam, hogy kell a nemzetközi rutin, mert amint automatizmussá válnak a saját posztjuk követelményei, onnantól könnyebb a többieket is irányítani.

Egyébként amellett, hogy a mostani keretből is többen alkalmasak rá, azt is látni kell, hogy van néhány olyan tehetséges játékosunk, akik rohamosan fejlődnek, és hamarosan már a válogatottban is kulcsszerep várhat rájuk. A kor, a tapasztalat fontos, de ebben az esetben az egyéniség még fontosabb, így nem elképzelhetetlen, hogy egy fiatal játékos nagyokat ugorva gyorsan felér a létra tetejére.

Végül kitért a válogatási szempontokra is.

Nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy aki nem játszik a klubjában, az nehezen fog tudni húzóemberré válni a válogatottban egy éles tétmeccsen.

A sebesség, a játék ritmusa mind-mind olyan dolog, amikhez hozzá kell szokni, és a magyar válogatottnál sok olyan kerettag van, aki ezekkel a körülményekkel csak a válogatott mérkőzésein találkozik.

Ez nyilván nem ideális állapot, de ezt lehet kompenzálni, ha a csapat egységesen és szűken játszik – tette hozzá Gera Zoltán.

A teljes interjút ide kattintva olvashatod el!