Vanczák Vilmos 9 év után szerződött haza a svájci Sionból. Nyáron úgy tűnt, új csapata, a Puskás Akadémia simán visszajuthat az NB I-be. 12 forduló után azonban csak a 8. helyen áll a felcsúti csapat, öt pontra az első Kisvárdától.

–  A nyári betegségem után már száz százalékos állapotban vagyok, az NB III-as csapatban játszottam két meccset, a következő fordulóban viszont már az NB II-es együttesben lépek pályára – kezdte Vanczák Vilmos a csakfoci.hu-nak. – Sajnos nem igazán megy eddig a csapatnak, sokszor nyert helyzetből veszítünk értékes pontokat.  Sok gólt kapunk, mivel a csapatvédekezésünk meg nem állt össze. Belső védőként számít majd rám a szakmai stáb, remélem, tudok segíteni és velem stabilabb lesz a csapat.

A 79-szeres válogatott védő a gyengébb szezonkezdet ellenére sem bánta meg, hogy a Puskás Akadémiához igazolt.

–  Inkább kihívásnak tekintem a jelenlegi helyzetet. A célok nem változtak, természetesen a feljutásért küzdünk továbbra is. A keret és a szakmai stáb adott hozzá, hogy ezt elérjük. Sokan azt gondolták, hogy toronymagasan vezetjük majd a bajnokságot, talán mi is elhittük, hogy könnyen visszajuthatunk. A vezetőedzőnk helyre rakja a csapatot, olykor keményen fogalmaz, de igaza van, hiszen eddig jóval az elvárás alatt szerepel a Puskás Akadémia. A végjáték nagyon sűrű lesz, ezért nekünk még ősszel fel kell zárkóznunk, hogy a tavasz második fele ne a kapkodásról szóljon.

Vanczákkal idén tavasszal közölte Bernd Storck szövetségi kapitány, hogy nem számol vele a válogatottban.

–  Akkor nem volt könnyű megemészteni, hogy lemaradok az Eb-ről, de ma már túl vagyok ezen. Elengedtem a válogatottat.

Nagyon szurkolok a srácoknak a vb-selejtezőkön, remélem, pénteken legyőzzük Svájcot. Bár az ellenfelünk az esélyesebb, de csapatként jobbnak érzem a mieinket.

A védő elmondta azt is, mire érdemes leginkább figyelni Svájc ellen.

 Kétarcú válogatott, tudnak nagyon jól és nagyon rosszul is játszani. A támadójátékuk erős. Shaqiri kiváló rúgótechnikával rendelkezik, rendszeresen a bal lábára cselez, úgy, mint Robben, erre majd érdemes lesz figyelni. A fiatal Embolo remek fizikai adottságokkal rendelkezik, rendkívül gyors, a helyzetkihasználással vannak még gondjai, igaz, hétvégén kettőt rúgott a Schalke színeiben a Mönchengladbach ellen. A középpályán Xhaka kiesésével látok egy lyukat, ha kellőképpen agresszívek és határozottak leszünk, akkor itt föléjük kerekedhetünk. A védelmük a két szélen nagyon erős, a jobb oldalon minden bizonnyal Lichtsteiner, míg a balon Rodriguez fog játszani. Djorou kiesésével azonban középen sokat gyengültek, valószínűleg nem lesznek olyan masszívak, mint vele lennének.

Vanczák nem vár sok gólos mérkőzést, úgy érzi, egy találat dönt majd a mi javunkra.